Bravúros életmentés Zalaegerszegen, egy idős nő segített a férjén

mentők újraélesztés Zalaegerszeg idős házaspár
Vágólapra másolva!
Fotelban ülve lett rosszul kedden Zalaegerszegen az a 75 éves férfi, akinek felesége a mentésirányítók segítségével végül megmentette az életét - olvashaó az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Az idős férfi hirtelen kezdett hörögni, majd elvesztette az eszméletét. Felesége azonnal hívta a mentőket, majd a mentésirányító instrukciói alapján

megvizsgálta férjét, aki ekkorra már nem lélegzett.

Eközben a központból azonnal riasztották a legközelebbi esetkocsit, a zokogó asszony minden erejét összeszedve lehúzta férjét a földre, és az utasítások szerint megkezdte az újraélesztést.

A mentők perceken belül értek ki a helyszínre és emelt szinten küzdöttek tovább a férfi életéért, ami

az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre vezetett.

A férfit végül stabil állapotban tudták kórházba szállítani a mentők.