Részegen okozott balesetet ismerőse céges autójával egy férfi Hajdúsámsonban

alkoholszonda
Vágólapra másolva!
Több, mint két évig nem vezethet, és pénzbüntetést is kell fizetnie annak a férfinak, aki részegen ellopta kollégája céges autóját, majd letért az útról, és egy üzlet kerítésének ütközött, amit át is szakított.
Vágólapra másolva!

A 32 éves férfi január 23-án este 11 körül

részegen vezetett Hajdúsámsonban. Az autó egy Kft. tulajdona volt, egy debreceni kollégája használta. Az autó kulcsát a férfi úgy szerezte meg, hogy kihasználta szintén részeg ismerőse állapotát, aki a történtekről semmit nem tudott.

A férfi ezután elindította a kocsit, a sebességet részegsége miatt nem az út vonalvezetésének, illetve az időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért egy balra ívelő kanyarban

letért az útról, át a járdán, majd egy út melletti üzlet kerítését átszakította, és az épület udvarán megállt.

A kép illusztráció

A helyszínre érkező rendőrök a férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.
A debreceni bíróság ittas vezetés, és jármű önkényes elvétele miatt

440 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki, emellett 2 év 2 hónapra eltiltotta a vezetéstől.

A döntés jogerős.