Részegen és jogosítvány nélkül vezetett egy traktort, és maga alá gyűrte kollégáját

Mezőgazdaság, illusztráció, traktor
Vágólapra másolva!
Nem volt jogosítványa, részeg is volt, de ez sem tartott vissza egy férfit attól, hogy megpróbáljon traktort vezetni, amivel kollégáját fellökte, és át is hajtott rajta.
Vágólapra másolva!

A férfi segédmunkáskánt dolgozott egy megyebeli település felújítás alatt álló szarvasmarha telepén, de

jogosítványa nem volt, és tilos volt számára a telepen lévő munkagépek használata is. A férfi ennek ellenére elhatározta, hogy az egyik istálló bontása során kidöntött téglaoszlopokat trágyakitolásra használt tolólapos traktorral távolít el.

Ehhez szeptemberben, miután alkoholt ivott, beült a telepen levő egyik traktorba, beindította, majd az épülethez hajtott.

Kollégája feladata lett volna, hogy az oszlopot kötéllel a tolólaphoz rögzítse, azonban mivel a férfinak

nem volt rutinja a vezetésben, és részeg is volt, a kuplungot rosszul engedte fel és a traktor hirtelen megindulva a tolólappal fellökte a kollégát.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A férfi ráadásul rossz sebességi fokozatba is rakta a kézi gázkart, így a munkagépet nem lehetett visszalassítani, és

a traktor áthaladt a földön fekvő férfin, akinek ruhája az alvázba beakadt. A férfi ezután 20 méteren át görgette a traktor alatt fekvőtársát, amivel összenyomta a mellkasát, majd a gép maga alá gyűrt egy kőművesállványt is, amely végül kitolta az alatta fekvő férfit.

A traktort vezető férfi csak úgy tudott végül megállni, hogy az épület egy részének ütközött.

A baleset következtében kollégája súlyosan megsérült, és életveszélyes állapotba került.
Az ügyészség a férfival szemben

súlyos testi sértést okozó ittas vezetés, illetve jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat, bűnösségéről a szegedi bíróság dönt.