Többször rálőtt a sógorára egy sárisápi férfi

illusztráció, rendőrség, rendőrautó, rendőr
Vágólapra másolva!
Egy sárisápi férfi rossz viszonyban volt a sógorával, ami miatt a család többi tagja is sokat veszekedett. A férfi az egyik helyi buszmegállóban találkozott a sógorával, amikor elővette a gázfegyverét és többször rálőtt.
Vágólapra másolva!

A férfi és a sógora egy korábbi családi konfliktus miatt rossz viszonyban voltak egymással.

Emiatt a férfi testvére is sokat vitatkozott a sógorral.

A férfi 2020 novemberében, Sárisápon találkozott a testvére gyerekével, aki elmondta neki, hogy a szülei megint miatta veszekedtek. A férfi ezek után magához vette az engedéllyel tartott gázfegyverét, majd a testvérével és annak családjával találkozott az egyik buszmegállóban, hogy elutazzanak a nagyszülőkhöz.

A sógor utánuk ment kocsival, majd a buszmegállóhoz érve kiszállt az autóból és a férfi felé indult.

A férfi ekkor elővette a fegyverét és kilenc célzott lövést adott le a sógorára.

Végül a sógor nem sérült meg.

A bíróság első fokon 1 év, 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a férfit. Fellebbezések után a Tatabányai Törvényszékhez került az ügy, ahol ma helyben hagyták az elsőfokú ítéletet, így az jogerős.