Késsel támadt ismerősére a buszmegállóban, hogy pénzt szerezzen tőle

kés illusztráció konyhakés
kés illusztráció konyhakés
Vágólapra másolva!
Tőrkéssel támadt egy nőismerősére egy berhidai férfi tavaly nyáron egy buszmegállóban, ugyanis elfogyott a pénze, és így akarta biztosítani a megélhetését. Az ügyészség gyilkossági kísérlettel vádolna, ami miatt akár fegyházba is kerülhet.
Vágólapra másolva!

A férfi nem dolgozott, ehelyett folyamatosan számítógépes játékokkal játszott, s mivel már ételre sem volt pénze,

elhatározta, hogy erőszakkal szerez magának pénzt. Ehhez magához vett egy több, mint 9 centis tőrkést, és hajnali fél öt körül egy helyi buszmegállóhoz gyalogolt,

hogy a munkába járók közül rátámadjon valakire, ezáltal pénzhez jusson.

A férfi ezek után szembetalálkozott egy buszmegálló felé gyalogló középkorú nővel, akivel látásból ismerték egymást. Miután köszönt neki,

hirtelen megragadta a ruháját, a füves útpadkára rántotta, miközben a háta mögött maradt és a földre szorította. A nő menekülése érdekében közölte vele, hogy ha pénz kell, a táskában van a pénztárcája, majd segítségért kiabált és megpróbálta lelökni magáról a támadót, azonban sikertelenül.

Miközben az asszony megpróbált elfutni, a férfi

a tőrkéssel többször derékon szúrta, illetve a kést a nyaki ütőeréhez szorította. Ekkor azonban váratlanul megcsúszott a füvön, elveszítette az egyensúlyát, és közben a saját combját szúrta meg.

A férfi a combsérülése miatt felhagyott eredeti tervével, és a lakóhelyére menekült, ahol

a rendőrök még aznap reggel elfogták.

A kép illusztráció Forrás: pixabay.com

A megtámadott nő súlyos sérüléseket szenvedett, ám elkerülte az életveszélyes állapotot, és a maradandó fogyatékosságot is. A férfi azonban egyértelműen tudta, hogy támadása akár halálos is lehetett volna.

Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását javasolta azzal, hogy a letartóztatásban lévő férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.