Orbán Viktor: Brüsszelnek az energiaárakra vonatkozó politikája megbukott

ORBÁN Viktor
Budapest, 2021. november 26. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsornak 2021. november 26-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában úgy értékelt, az infláció mögött több ok is meghúzódik, de a legnagyobb részben közreműködő ok az energiaárak növekedése, amely tekintélyes részben politikai döntések miatt alakult így.
Vágólapra másolva!


- fogalmazott.

Elmondta: a klímavédelmet nem magas energiaárakkal kell kikényszeríteni, mert ennek az eredménye az, hogy minden másnak is nő az ára, hiszen energia mindenhez kell. A normális politika arról szól, hogy különböző szempontokat próbálnak folyamatosan egyeztetni, mert ugyan "van klímavédelmi szempont, de élni is kell, van szociális szempont" is - mutatott rá.

Emlékeztetett:

Magyarországon hosszú évek óta rezsicsökkentéssel védik a családokat.

A klímapolitikában pedig világossá kell tenni, hogy a nagy szennyezőknek kell viselniük a terheket, és

- hangsúlyozta Orbán Viktor.