Bombariadóval tette tönkre az eljegyzési bulit egy pocsaji férfi

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy pocsaji férfi be akart menni a helyi rendezvényházba, de nem engedték be, mert nem volt meghívva az ott tartott eljegyzési bulira. Emiatt ideges lett és felhívta a rendőrséget, hogy bombát rejtett el az épületben.
Vágólapra másolva!

A férfi és az ismerőse október 16-án este 6 óra körül értek Pocsajra munka után, majd iszogatni kezdtek. Már hazafelé tartottak, amikor rendezvényháznál meghallották a zenét.

Szerettek volna bemenni az épületbe, de ezt nem engedték meg nekik, mivel nem voltak meghívva az eljegyzési bulira.

Emiatt összevesztek.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfi emiatt ideges lett, odament a közeli, nyilvános telefonfülkéhez és felhívta a rendőrséget. Azt mondta, hogy

A rendőrök a helyszínre mentek, kiürítetté k az épületet majd átvizsgálták. Kiderült, hogy a bejelentés hazugság volt. Ezek után gyorsan elfogták a férfit.

A bíróság közveszéllyel fenyegetés miatt 312 óra közmunkára ítélte a férfit. Az ítélet jogerős – írja a Debreceni Törvényszék.