A bírósági eljárással összefüggő határidők miatt már napokkal ezelőtt eldőlt, hogy nem lesz jogerős bírósági ítélet január 31-re, így már biztos, hogy nem lehet törvényes a hétfői pedagógussztrájk - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken. 

Az EMMI szerint jogerős bírósági döntés azért nem lesz meg hétfőig, mert a szakszervezetek kicsúsztak a határidőből. Bár a szakszervezetek már decemberben – a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan – bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni. Így a szükséges hiánypótlások miatt, csak ezen a héten, kedden tudta a bíróság megküldeni kérelmüket a kormány képviselőinek. Tekintettel arra, hogy a bíróság végül január 28., péntek reggel 9 óráig kérte be az érintett felek álláspontját, még ha döntés is születne pénteken, az elsőfokú bíróság határozata – a fellebbezésre rendelkezésre álló idő miatt – legkorábban 5 nap múlva válik jogerőssé. Amint azt a tárca a köznevelési intézmények vezetőinek is megírta csütörtöki levelében, a Sztrájktv. 4. § (3) bekezdése alapján sztrájk csak akkor tartható, ha a még elégséges szolgáltatásról megállapodás született a Kormány és a szakszervezetek között, vagy ha bíróság jogerős döntést hozott róla - tették hozzá. 

Jogszerűtlen a hétfi tanársztrájkForrás: MTI/Balázs Attila

A kormány felszólította a hétfői sztrájkot nagy erőkkel szervező szakszervezeteket arra, hogy tanúsítsanak jogkövető magatartást, és a hétfői sztrájkot halasszák el. A koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban. Kérjük a szakszervezeteket, hogy ne nehezítsék tovább a szülők dolgát.Álláspontjuk szerint, a hétfőre tervezett sztrájk amellett, hogy jogszerűtlen, egyértelműen a baloldal választási kampányának része. A baloldali pártok a választás közeledtével már megint dróton rángatják a szakszervezeteket. Politikai akciókra és politikai szimbólumok viselésére buzdítják őket. Teszi ezt az a baloldal, amely kormányzása alatt több ezer pedagógust tett utcára, befagyasztotta a bérüket és még el is vett tőlük egy havi bért - zárul a nyilatkozat.