Kihívta magára a rendőröket, a visszajáró helyett bilincset kapott

bilincs, rendőrség, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy 25 éves férfi hívta a rendőröket a szigethalmi buszpályaudvarról, mert az italautomata elnyelt től 400 forintot, és ezt vissza akarta kapni. Azt azonban nem vette figyelembe, hogy a rendőrök kérdezősködni fognak, és bizony ki fog derülni, hogy körözés van érvényben ellene. A pénzét nem kapta vissza, és egyből Baracskára szállították, hogy letöltse a büntetését.
Vágólapra másolva!

A kunpeszéri fiatalember hihetetlen történetét a Blikk írta meg. A lap ellátogatott a községbe is, ahol a helyiek már tudták, kiről és miért faggatják őket. Mindannyian jót nevettek a szürreális történeten.

Már reggel mindenki tudta, miután egy helybéli megosztotta internetes közösségünkben ezt a hihetetlen rendőrségi sztorit. Alig akartuk elhinni, hogy valaki ekkora pancser legyen - mondta az egyik helyi férfi.

G. Dánielt egyébként azért körözték, mert a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság

valótlan bejelentés szabálysértés címén 80 ezer forintra büntette, amit azonban nem fizetett be.

A bíróság pedig ezt az összeget 16 nap elzárásra változtatta. Dánielnek nem maradt más választása, mint beülni a rendőrségi autóba, a saját magát lebuktató fiatalembert Baracskára fuvarozták, ahol nyomban megkezdhette büntetését - írja az előzményekről a Blikk.

A lap elment a férfi házához is, ami üresen állt, az udvarban három autó árválkodott. Az egyik egy régi típusú, de alaposan feljavított Mercedes.

"Két-három éve költözött ide Dániel, nem sokat beszéltünk, úgy tudtuk, hogy egy itteni vállalkozó mellett dolgozik – mondta az egyik környékbeli.

– árulta el az egyik szomszéd. Hozzátette, szeptember óta többször is rendőrök kutakodtak utána. Azt nem tudta, hogy miért keresik, de úgy vélte, tényleg döbbenetes marhaság volt részéről, hogy ő hívta ki magára a rendőröket.

Egy az utcában lakó férfi, Péter nem lepődött meg túlságosan rajta, hogy rendőrök vitték el a korábban nála is gyakran vendégeskedő fiatalembert.

"Nagyon simulékony modorú, közvetlen férfiként ismertük meg, amikor ideköltözött. Gyakran járt át hozzánk, úgy tudtuk, hogy van munkahelye. Legalábbis ezt mondta, ám utóbb kiderült, hogy sok minden nem volt igaz abból, amit állított. Nem szívesen beszélek róla még most sem, de kiderült, hogy közeledni próbált a kislányomhoz. Nagy szerencse, hogy nem történt semmi, mert apukaként nem álltam volna jót magamért. Egy éve nem is váltottunk szót.

– zárta a férfi.

Címlapi képünk illusztráció.