Kirabolta ismerősét, majd más ügyben ment a rendőrségre, ahol felismerték

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
A gyanú szerint a férfi egyik alkalmi ivócimboráját rabolta ki. Napokkal később ismerték fel, amikor más ügyben járt a VII. Kerületi Rendőrkapitányságon - írja a police.hu.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy január 20-án 23 óra körül elkövetett rablás miatt indított eljárást egy budapesti férfival szemben, aki - miután együtt ivott egy másik emberrel - Budapest VII. kerületében, az Almássy úton kirabolta.

Először falhoz nyomta, majd arcon ütötte és a pénzét követelte.

Mivel a férfi nem adta át a pénzét, a rabló kivette a kabátjából a pénztárcáját és elfutott.

A kerületi rendőrök a rablás jelentése után azonnal intézkedtek, a lefoglalt kamerák felvételeit is visszanézték.

Néhány nappal később, január 24-én reggel az erzsébetvárosi rendőrkapitányság előterében az egyik járőr egy férfira lett figyelmes, aki hasonlított a január 20-án elkövetett rablás elkövetőjére. Az ügyintézés miatt a rendőrségre érkező 39 éves férfit a szemfüles rendőr a kapitányságon elfogta és előállította annak gyanújával, hogy ő rabolta ki ismerősét január 20-án.

A VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói Sz. Norbertet rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A feltételezett rabló a gyanúsítás miatt panasszal élt, mivel elmondása szerint nem ő követte el a rablást, érdemi vallomást azonban nem tett.

Címlapi képünk illusztráció.