Deák Dániel: Márki-Zay Péter egyértelműen a baloldal álláspontját képviseli

Deák Dániel
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
Vágólapra másolva!
Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc jelöltje bár jobboldali politikusként jeleníti meg magát, Gyurcsány Ferenc embereivel vette körbe magát, és egyértelműen a baloldal álláspontját képviseli a fontos társadalmi és politikai kérdésekben. Erről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

Rámutatott: Márki-Zay Péter azzal a szándékkal lépett fel még tavaly októberben, hogy meg akarja szólítani a jobboldali szavazókat. Azt hitte, ha azt mondja magáról, ő egy jobboldali politikus, akkor ezt majd elhiszik neki a választók. Márki-Zay Péter megszólalásaiban ugyanakkor - legyen szó az egészségügyről, a bevándorlásról vagy a rezsicsökkentésről -

ugyanazt az álláspontot képviseli, mint amit a baloldali politikusok, így Gyurcsány Ferenc vagy Bajnai Gordon

- mutatott rá a vezető elemző.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Forrás: Facebook

Deák Dániel példaként hozta fel, hogy Gyurcsány jelöltje a fizetős egészségügy mellett "tette le a garast", és arról beszélt egy felvételen, rossznak tartja, hogy Magyarországon tabu a vizitdíj és a kórházi napidíj.

Egyértelműen a baloldali politikusok álláspontját osztja, hamis képet fest fel, amikor jobboldaliként hivatkozik saját magára - összegzett az elemző, aki megjegyezte: a választók, úgy tűnik, ezt nem is nagyon hiszik el neki.

A mítosz már régen lerombolódott

Kitért arra is: a körülötte lévő szakértői gárda, programjának írói ugyanazok az emberek, akik a Gyurcsány-érában, illetve a baloldal kormányzása idején fontos pozíciókat töltöttek be.

Király Júlia, aki a jegybank volt alelnökeként asszisztált a baloldal rossz, az országot gyakorlatilag csődbe juttató gazdaságpolitikájához, kezdetek óta ott van Márki-Zay Péter mellett. Király Júlia egyértelműen Gyurcsány Ferenc embere - rögzítette az elemző.

Másik példaként Surányi Györgyöt említette, aki eladta Magyarország aranytartalékát, és Bokros Lajos megszorítócsomagja idején volt a jegybank elnöke.

További példaként hozta Vadai Ágnes és Komáromi Zoltán DK-s politikusokat, kiemelve: látszik, hogy Gyurcsány Ferenc embereivel vette körbe magát.

Deák Dániel szerint az a mítosz már régen "lerombolódott", hogy Márki-Zay Péter egy civil jelölt lenne, aki a politikán kívülről érkezett. Ugyanakkor a listaállításnál is az látszódott,

és Márki-Zay Péter egyetlen embere sem került befutó helyre.

– Ilyen súlytalan, ilyen gyenge jelölt még a baloldalon sem volt soha a rendszerváltás óta eltelt időszakban – értékelt.

A képviseleti demokrácia alapvetéseit sem tartja tiszteletben

A baloldali jelölt politikai ellenfeleire és jobboldali szavazókra tett minősítő jelzőit, kijelentéseit úgy összegezte, azok nem vallanak sem keresztény emberre, sem egy magát nemzetinek, jobboldalinak valló politikusra.

A választók ilyen módon történő gyalázása egyértelműen nem illik abba a képbe, amit fel akar építeni magáról.

Az elemző párhuzamot vont azzal, amit Karácsony Gergely főpolgármesternél látni lehetett, ő is sok hazugságot állított magáról, a nyelvtudásáról, arról, milyen hatással volt rá vidéki származása. Ezek mind megdőltek, és össze is omlott a támogatottsága - mutatott rá, hozzátéve: hasonló a helyzet Márki-Zay Péternél is.

A vezető elemző kiemelte: az, hogy Márki-Zay Péter a választókat ilyen visszatérő módon támadja, gyalázza, azt mutatja, a képviseleti demokrácia alapvetéseit sem tartja tiszteletben. Azzal védekezik, hogy ezek csak kicsúsznak a száján, de ez egyáltalán nincs így, a "fogyatékos" jelző visszatérő elem a szövegeiben - mondta.

Kitért arra is: Márki-Zay Péter "messiástudatos", különféle vallási szektáknál megszokott szlogeneket kezdett el mondani a különféle rendezvényeken. Ezt az elemző azon belső felmérések eredményének tudta be, amelyek valószínűleg azt mutatják, hogy a jelölt megítélése és a baloldal támogatottsága hónapról hónapra csökken. Erre a megállapításra jutnak az ellenzékhez közel álló közvélemény-kutatók is. Deák Dániel szerint Gyurcsány Ferenc és a baloldal is elégedetlenek vele, és ezért menekült ebbe a kommunikációba.