Döghús borítja egy józsefvárosi park bejáratát, a baloldali vezetés nem csinál semmit – fotó

józsefváros, városkép, utcakép
Budapest, 2021. május 24. Egy régi neoklasszicista bérház, amelynek földszintjén egy régi Húsbolt helyén Vegyesboltot alakítottak ki, a főváros VIII. kerületében Józsefvárosban, az Orczy út és Sárkány utca találkozásánál. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Felháborodtak a VIII. kerületi lakosok, miután rendszeresen döghúst találnak a Fido park bejárata előtt – számol be róla a Metropol. Hozzátették: az emberek nem értik, hogy a baloldali kerület vezetése miért nem tesz semmit.
Vágólapra másolva!

Borzalmas állapotok uralkodnak Józsefvárosban, ahol

a lakók már nem bírják elviselni, hogy ismeretlen személyek undorító tetemeket dobálnak az utcára.

Az egyik helyi lakos a kerület nyilvános Facebook-csoportjában számolt be arról, hogy

valaki nyár óta, szinte állandó jelleggel dobálja ki a Fido park bejárata elé a döghúst

A Metropol szerint a lakók a bejegyzés alatt felháborodásuknak adtak hangot, mert szerintük

az illetékesek semmit nem tesznek azért, hogy a kerület tiszta legyen.

– írta egy felháborodott kommentelő, aki nem érti, hogy idáig miért nem csinált semmit az önkormányzat.

– panaszkodik egy másik ott élő kommentelő, aki szerint a kialakult helyzet miatt a patkányok is nagyobb eséllyel fordulhatnak elő.

A döbbenetes képeket itt nézheti meg!

Címlapi képünk illusztráció!