Gyurcsány többszázmillióval gazdagodott és hatalmas, rejtélyes kölcsönöket ad

GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2021. május 31. Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője, elnöke napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 31-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Jelentősen nőtt Gyurcsány Ferenc vagyona 2020-hoz képest - derült ki a DK elnökének 2021-es vagyonnyilatkozatából. A bukott kormányfőnek arra is volt kerete, hogy 47 milliót adjon a pártjának és 25 milliót egy titkos magánszemélynek. 
Vágólapra másolva!

A DK elnökének 2021-as vagyonnyilatkozata alapján több mint 928 millió forintnyi vagyona volt értékpapírszámlán.

Gyurcsánynak ezenkívül van még egy több mint 348 millió forintos lakásvásárlási előleg követelése is, ami azt jelentheti, hogy lakást vásárol, és előlegként ennyit már ki is fizetett.

Valamint ezen felül még 17 millió forintnyi kölcsönt is adott valakinek.

Gyurcsány 2021-ben is jó évet zárt Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A DK elnökének volt még több mint 60 millió forintnyi hiteltartozása egy bank felé, valamint egy 288,5 millió forintnyi értékpapír fedezetű hitel is.

A nyilatkozatból az is kiderült, hogy 47 millió forintot adott a DK-nak, és egy magánszemélynek is adott 25 millió forintot.

Az Altusból több mint 6,2 millió forintnyi jövedelemhez jutott.

Egyébként 2021 decemberében bruttó 2 421 600 forint volt a képviselői tiszteletdíja.

Így nézett ki tavalyelőtt Gyurcsány vagyona

Tavaly még csak több mint 823 millió forintnyi vagyona volt értékpapírszámlán. Gyurcsánynak ezenkívül volt még egy több mint 2,4 millió forintnyi követelése is. Gyurcsánynak volt még egy 225 millió forintos lakásvásárlási előleg követelése is, ami azt jelentheti, hogy lakást vásárol, és előlegként ennyit már ki is fizetett.

ÖSSZESSÉGÉBEN TEHÁT TÖBB MINT 1 MILLIÁRD FORINTNYI VAGYONA VOLT 2020-ban A BUKOTT KORMÁNYFŐNEK.

Ezzel párhuzamosan pedig az Altusból tavaly több mint 55 millió forintnyi osztalékot vett ki Gyurcsány.

2019-ben összességében még csak 962 millió forintnyi vagyona volt a bukott kormányfőnek,