Vágólapra másolva!
Két és fél milliárd forint értékben új munkaruhákat kapnak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kivonuló munkatársai - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten.
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós sajtótájékoztatón elmondta,

a beszerzés 84 925 ruhadarabot jelent, és tartalmazza a téli és a nyári öltözetet is.

Közölte azt is, hogy az OMSZ fejlesztése komplex: 2017-ben 1,1 milliárd forint értékben kaptak korszerű munkaruhákat a mentők, 2018-tól 21 mentőállomás felújítása, illetve újak építése történt meg, 2010 és 2020 között 995 mentőautót cseréltek le, valamint 2019-ben 2,044 milliárd forintból biztosította a kormány nagy értékű mentéstechnikai eszközök, műszerek beszerzését a mentőszolgálat számára.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A miniszter kitért arra is, hogy csaknem 58 ezer hetedikes tanuló vett részt az Újraélesztés iskolai oktatása programban, amelyhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította az oktatócsomagokat.

A mentőszolgálat új munkaruháinak - bélelt kabát, kabát, nadrág, hosszú és rövid ujjú póló, deréköv, térdvédő protektor - gyártásánál figyelembe vették a munkatársak előzetes igényeit.