Nem sikerült bevennie a kanyart egy részeg sofőrnek Balatonlellén - videó

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat a Fonyódi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki részegen ült volán mögé. Útja során egy közlekedési táblát kidöntött, és saját kocsijában is kárt tett.
Vágólapra másolva!

A vád szerint tavaly november egyik estéjén egy férfi egy balatonlellei büfében elég sok alkoholt megivott. A "súlyos fokban ittas" férfi albérlete 800 méterre volt a kocsmától, de a gyaloglás helyett inkább a vezetést választotta.

Már az út felénél tartott, amikor részegsége miatt nem tudott eléggé koncentrálni és

egy kereszteződésnél két járdára is felhajtott, majd a kijelölt zebrát jelző táblát kidöntve állt meg.

A bűncselekményt köztéri kamera rögzítette:

Az ügyészek Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratukban felfüggesztett fogház büntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozták a sofőrrel szemben.