Hetek óta áll az építkezés, csak a szemetet hordja a szél a Blaha Lujza téren

Blaha Lujza tér, felújítás, építkezés
Vágólapra másolva!
Régóta nem történt semmi a Blaha Lujza téren, ahol elvileg most is tart a felújítás. Eltűntek a munkagépek, munkásokat sem látni, csak a szemetet hordja a szél az üres, feltúrt területen. A Budapesti Közlekedési Központ szerint a felújítás úgy halad, ahogy kell, de a tapasztalatok egészen mást mutatnak. 
Vágólapra másolva!

A tér felújítása 2021 júniusában kezdődött el, és másfél évig fog tartani. Tavaly szeptemberben azonban már azt lehetett látni, hogy óriási a káosz és a zűrzavar a Blahán: akkorra már feltúrták a teret,

kosz és törmelék lepett be mindent, szétdobált építőanyag és összevissza parkoló munkagépek.

Karácsony Gergely főpolgármester akkor munkavédelmi sisakban a térre rohant, hogy onnan egy élő bejelentkezésben elmondja, mennyire megfeszített tempóban zajlanak a munkák, de azóta sem történt semmi - összegezte a Metropol.

Forrás: Metropol/KM

A BKK sem jelentkezik új hírrel december 16. óta a felújítással kapcsolatban. Akkori közleményükben úgy fogalmaznak, hogy „folyamatosan és ütemezetten" haladnak a munkálatok. Ehhez képest úgy látszik, hogy

a november végi faültetés óta nem történt semmi a kordonok mögött

– még ma is ott vannak a szanaszéjjel hagyott ültetőföldes zöld zsákok.

Forrás: Metropol/KM

A Metropol megkérdezte a BKK-t és a fővárost, hogy miért nem dolgozik senki hetek óta a téren, de ez idáig nem válaszoltak.

Ami látványos: a munka nem halad, a szemét marad,

a dugó állandósul a környéken,

az emberek pedig állva fagyoskodnak a szétvert buszmegállókban - tette hozzá a portál.

Forrás: Metropol/KM