A rendszerváltás óta nem tapasztalt mértékű jóléti intézkedésekkel segíti a kormány a magyar embereket idén, ezeknek nagy része ebben a hónapban, februárban érkezik vagy kezdődik. Ebben a hónapban kapják meg az átlagbér szintjéig a gyereket nevelő családok a tavalyi jövedelemadójukat, folyósítják az első 13. havi nyugdíjat, az érintettek megkapják az emelt minimálbért és szakmunkás minimálbért, és a 25 év alattiak az szja-mentes bérüket. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb területen komoly fizetésemelések történtek, illetve várhatóak. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat. 

13. havi nyugdíj

Szimbolikus jelentősége is van a 13. havi nyugdíj visszavezetésének, hiszen az idősebbek támogatásának ezt a formáját még a Gyurcsány-korszak idején szüntették meg. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az intézkedést az tette lehetővé, hogy 1990 óta nem volt olyan magas gazdasági növekedés, mint most. Jelzésértékű, hogy

a baloldal ezúttal sem támogatja a 13. havi nyugdíj bevezetését.

Egyértelműen ezt bizonyítják Gyurcsány Ferenc jelöltjének, Márki-Zay Péternek a megnyilvánulásai.

Kik jogosultak az ellátásra? Mindenki, aki az előző év legalább egy napján nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesült: öregségi nyugdíjban, özvegyi nyugdíjban, árvaellátásban, megváltozott munkaképességűek ellátásaiban, fogyatékossági támogatásban és vakok személyi járadékában, egyéb ellátásban részesülők (szolgálati járandóság, rokkantsági járadék, stb.).

Mikor érkezik a támogatás? Az Államkincstár február közepén folyósítja a 13. havi ellátást. Akik számlára kérik a nyugdíjukat, már február 11-én megkaphatják a várt összeget. A postai kézbesítés pedig az azt megelőző napokban indul, és várhatóan február közepe utánig tart.

Mekkora összegről van szó? Egy teljes havi nyugdíj összegét várhatják az idősek. A pluszjuttatás a rendes havi nyugdíjjal érkezik, külön pozitívum, hogy a 13. havi teljes nyugdíjat már a megemelt januári juttatás alapján számolták ki, azaz most dupla összeget kapnak az arra jogosultak. Ez havonta egy átlagos nyugdíjas esetében, aki 150 ezer forint körüli juttatást kapott decemberben, januártól már 7500 forinttal többet, összesen 157 500 forintot jelent. Vagyis februárban ennek az összegnek a duplája, azaz 315 ezer forint érkezik majd az arra jogosult átlagnyugdíjasoknak. Fontos megemlíteni, hogy a nyugdíj összege januárban 5 százalékkal emelkedett.

 

A jobboldali kormány visszaadja az időseknek azt, amit a baloldal elvett: a 13. havi nyugdíjatForrás: Shutterstock

Családi adó-visszatérítés

Hasonlóan a 13. havi nyugdíj visszavezetéséhez

a családi-adó visszatérítés is történelmi jelentőségű gazdasági kedvezmény.

Ugyanis Magyarország eddigi legnagyobb egyösszegű családtámogatásáról, egyben legnagyobb adócsökkentésének kifizetéséről van szó.

Kik jogosultak a támogatásra? Azok, akik a tavalyi évben akár csak egy napon is családi kedvezményre jogosultak voltak, és 2021-ben összevont adóalapba tartozó jövedelmet, például munkabért, megbízási díjat, ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmet, őstermelői jövedelmet szereztek, vállalkozói kivétet számoltak el. 

Azok a szülők, akik 2021-ben közös háztartásban nevelik a gyermeküket, családi pótlékra jogosultként igénybe vehetik a visszatérítést, függetlenül attól, hogy házasságban élnek vagy élettársak. Családi kedvezményre jogosult az az élettárs is, aki a szülővel és annak gyermekével együtt él, ha a gyermek után ő is jogosult a családi pótlékra. A családi pótlékra egyedülállóként jogosult szülőnek is jár az adó-visszatérítés.

Azok az elvált szülők, akik közös gyermekeiket felváltva gondozzák, és emiatt 50-50 százalékban kapják a családi pótlékot, és ugyanilyen arányban érvényesíthetik a családi kedvezményt, mindketten (teljes összegben) jogosultak az adó-visszatérítésre.

Mikor és hogyan érkezik a támogatás? Akiknek a családi pótlékot is a postás viszi ki  vagy készpénzben kérték az adónyilatkozatban a visszatérítést, már február 2-a és 4-e között kézhez kapják a családi adó-visszatérítés összegét. A bankszámlákra február 14-ig kapják meg a családi adó-visszatérítést a szülők.

Van-e lehetőség adó-visszatérítésre meghalt személy esetében? Ha a 2021. január 1-jén vagy ezt követően meghalt személy 2021 bármely napján jogosult volt, vagy kisadózóként jogosult lett volna családi kedvezményre, házastársa vagy örököse kérheti a NAV-tól a visszatérítést.

Mekkora összegről van szó?  A kedvezményben részesített szülők az átlagbér szintjéig kapják vissza a tavaly befizetett személyi jövedelemadójukat (szja), a visszatérítés maximális összege szülőnként elérheti a 809 ezer forintot.

Mire költhető az szja-visszatérítés? Az adó-visszatérítés összegét a családok bármilyen célra felhasználhatják.

Rekord mértékű támogatásban részesülnek a gyermeket nevelő szülőkForrás: Shuttershock

25 év alattiak adómentessége

A kormány nemcsak az időseknek és a gyermekeseknek nyújt támogatást, hanem a fiatal pályakezdőknek is.  

Mi a kedvezmény lényege? 2022. január 1-től a 25 év alattiak az átlagbérig mentesülnek a 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése alól.

Hogyan lehet a kedvezményt igénybe venni? A kedvezmény igénybevétele automatikus: külön nem kell kérni, és nem is kell nyilatkozni róla a munkáltatónál. 

Mikortól látszódik az a fizetésekben? Az adókedvezményt már a januárra szóló, február elején átutalt fizetésben is érvényesítenie kell a munkáltatónak, így a fiatalok idei első fizetése akár mintegy 65 ezer forinttal is több lehet. 

Mikor kell bármilyen papírt kitölteni? Nyilatkozatot a 25 év alattiaknak csak egy esetben kell kitölteniük: ha a kedvezményt nem kívánják érvényesíteni. Például azért, mert több munkáltatótól is van jövedelmük, amelyek együtt már meghaladják az adómentes értékhatárt. Vagyis csak annak kell nyilatkoznia, akinek a több forrásból származó jövedelme az idén meghaladja az 5 204 400 forintot. 

A kedvezményre csak a munkabér után jogosultak a fiatalok? Nem. A 25 év alattiaknak az adókedvezmény nemcsak a munkabér után jár, hanem például a táppénz, a megbízási díj, az őstermelői és az átalányban megállapított jövedelem és a vállalkozói kivét után is. Az első házasoknak járó adókedvezmény sem veszhet el az adómentesség miatt. Ha két 25 év alatti összeházasodik, akkor a fiatalok az első házasoknak járó adókedvezményt nem az esküvőt követő hónaptól, hanem 25 éves koruktól számított 24 hónapon keresztül vehetik igénybe.

A fiatalok komoly lökést kapnak karrierjük kezdeténForrás: Kormany.hu

Megemelt fizetések

Minimálbér és a garantált bérminimum. Január elsejével a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra nőtt, vagyis csaknem 20-20 százalékkal emelkednek a legalacsonyabb keresetek jövőre, ami mintegy 2,5 millió embert érint. Ők februárban kapnak először a megemelt bérből.

Szociális szektor. Január elsejétől 20 százalékkal emelkedett a szociális szektorban dolgozók fizetése. A 20 százalékos béremelés fenntartótól függetlenül minden állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális, illetve gyermekvédelmi intézmény vagy szolgáltató dolgozójának jár 2022. január 1-jétől. A szociális területen az átlagbér 2010-ben 137 372 forint volt, az összeg tavaly pedig 306 073 forintra nőtt. A 20 százalékos béremeléssel 370 ezer forintra emelkedett az átlagbér összege. 

ÁpolókÚjabb 21 százalékkal emelkedett az ápolók fizetése januárban.

Orvosok. Az orvosok fizetése 2023-ra átlagosan két és félszeresére emelkedik majd.

Háziorvosok. Jelentősen emelkedett a háziorvosi és fogorvosi praxisokban elérhető orvosi bértámogatás összege 2022. január 1-től. Az emelkedés mértéke a praxisközösségek kategóriáiban 2020-hoz képest meghaladja a 40 százalékot, és ezen felül a bért terhelő közterhek is csökkennek 

Közmunkások. Januártól a közmunkások bére bruttó 85 ezer forintról 100 ezerre nőtt.

Rendőrök. A rendvédelmi szervek 10 százalékos béremelést kaptak, ezen felül jár nekik egy rendkívüli juttatás. Év elején hathavi bért fizetett ki a kormány a fegyveres és rendvédelmi szervezetek hivatásos tagjainak. Ez az úgynevezett fegyverpénz, amely háromévente jár a rendvédelmi dolgozóknak, ha a gazdaság teljesítménye eléri az 5,5 százalékot. Márpedig elérte, így ők is többet kapnak majd.

Kulturális területen dolgozók. Január elsejétől 20 százalékkal emelkedett a kulturális szektorban dolgozók bére. 

Nagy közszolgáltatóknál dolgozók. 2022-ben átlagosan további 10 százalékos bérfejlesztés lesz a Volánbusznál. A Magyar Postánál 2021-ben 4 százalékkal, 2022-ben 9 százalékkal, 2023-ban pedig 2 százalékkal nő a postások alapbére. A Nemzeti Vízműveknél dolgozók alapbére 2021-ben 4, 2022-ben 7, 2023-ban pedig 4 százalékkal emelkedik.

Tanárok. A pedagógusoknál az ágazati szakmai pótlék eddig az alapjuttatásuk 10 százalékát tette ki. Ez az érték 20 százalékra nőtt.