VV Fanni-ügy: B. László nem tudott válaszolni a bírónő kérdéseire

vv fanni
Vágólapra másolva!
VV Fanni Több mint 4 éve tűnt el, azóta nem sikerült megtalálni. A meggyilkolásával azt a B. Lászlót gyanúsítják, aki az eltűnésének estéjén kézben hozta le Fanni élettelen testét a lakásából, berakta a kocsijába éselhajtott. A Bors információi szerint a tegnapi tárgyaláson a férfi nem tudott egyértelmű válaszokat adni a bírónő keresztkérdéseire.
Vágólapra másolva!

Bár a corpus delicti, vagyis a sorozatsztár holtteste egyelőre nem került elő, amely egyértelműen bizonyíthatná, ki ölte meg, a több éve húzódó per során a tárgyalóteremben sokszor elhangzott már,

hogy B. László ellen számtalan közvetett bizonyítékot sikerült összegyűjteni.

A csütörtöki tárgyaláson felsorolták ezeket, majd a bírónő szembesítette a férfit azzal, hogy a telefonja cella információi alapján pontosan meg tudják határozni, merre járt a nő eltűnése napján, a híváslistájából pedig azt, hogy kivel beszélt.

Az autóban, amit bérelt pedig annyi vér volt, hogy rosszul lett, akinek ki kellett takarítania, emellett a férfi bankszámláin nem volt pénz. Azt is elmondta a bírónő, hogy az eltűnés eséjén olyan szavakra és kifekezésekre kerett rá a neten, mint autó nyomkövetés, hitel bárlistásoknak, férfi escort, police, vízi hulla és vízi halottak

– írja a Bors.

Forrás: RTL

Ennek ellenére B. László továbbra is tagadja, hogy meggyilkolta volna Fannit, a bírónő azon kérdésére viszont

nem tud egyértelmű választ adni, hogy mi történt azon az éjszakán és hol van a holttest.

A nyomozati anyagból egyértelműen kiderül, hogy a férfinak sürgősen pénzre volt szüksége. Ennek ellenére próbálta azt a látszatot kelteni, hogy nincsenek anyagi gondjai. Elegáns ruhákban járt, albérletben lakott és kocsival furikázott siófok és Budapest között. Emellett arra sem reagált egyértelműen,

miért olvasott arról a neten, hogy meleg pornóban való részvételért mennyi pénzt lehet keresni.

B. László egy korábbi tárgyaláson Fotó: Polyák Attila - Origo

– mondta B. László.

Ha a bíróság bűnösnek mondja ki B. Lászlót, akár 30 évre is börtönbe kerülhet, de az sem kizárható, hogy szabadon kisétál majd a tárgyalóteremből, mivel elég régóta őrizetben van. Ahogy azt korábban megírtuk, Novozánszki Fanni 2017. november 20-án este tűnt el. A lakópark biztonsági kamerája felvette, hogy B. László a karjaiban lehozza a lakásából, majd a mélygarázsban beteszi az élettelen testet a kocsijába és elhajt vele.