A Budapest Airport is aláírta a toulouse-i nyilatkozatot

Koronavírus, Budapest, repülőtér, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Terminál, repülőgép, KLM, repülő
Vágólapra másolva!
A Budapest Airport is aláírta a toulouse-i nyilatkozatot, amely új fejezetet nyit Európa számára a légiközlekedés nettó zéró 2050-es céljának eléréséhez - közölte a repülőteret üzemeltető társaság pénteken.
Vágólapra másolva!

Kiemelték, a toulouse-i nyilatkozat az első alkalom, hogy az európai kormányok, az Európai Bizottság, iparági szereplők, szakszervezetek és más kulcsfontosságú érdekeltek összehangolják álláspontjukat a légiközlekedés szén-dioxid-mentesítése kapcsán.

A repülőterek régóta élen járnak a légi közlekedés szén-dioxid-mentesítésében, Európában már csaknem 200, világszerte pedig mintegy 400 légikikötő kapott tanúsítványt a repülőtéri karbon akkreditációs programban.

Ezzel lépéseket tettek annak érdekében, hogy a repülőterek 2050-re elérjék a működésükből származó szén-dioxid-kibocsátások nullára csökkentését - hangsúlyozta a Budapest Airport.

A Budapest Airport tavaly negyedszerre kapta meg az ACI karbonsemleges minősítését, így ezzel továbbra is egyike a világ 58 repülőtér-üzemeltetőjének, amely felelősen, környezettudatosan, a működése során keletkező szén-dioxid-kibocsátást teljes mértékben ellensúlyozva működik.

A Budapest Airport is aláírta a toulouse-i nyilatkozatot, amely új fejezetet nyit Európa számára a légiközlekedés nettó zéró 2050-es céljának eléréséhez - közölte a repülőteret üzemeltető társaság pénteken. Fotó: Csudai Sándor - Origo

A tavalyi értékelés szerint globálisan mindössze 58 repülőtér működik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérhez hasonlóan karbonsemlegesen,

vagyis ezek azok, amelyek az ACI által megállapított 3+ szint szigorú követelményeit teljesítik - írják a közleményben.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben kiemelte: a Budapest Airport 2021-ben is hatalmas lépéseket tett a karbonsemleges működése fenntartásáért, valamint fenntarthatósági céljai eléréséért.

A vállalat a tavalyi évben tovább csökkentette a közvetlen szén-dioxid-kibocsátását, amely így már a tíz évvel ezelőtti szint felére csökkent, míg az egy utasra jutó kibocsátás a 2011-es szintnek mindössze az egyharmada.

A Budapest Airport 2021-ben elsődleges célként fogalmazta meg, hogy korábbi vállalásánál 15 évvel korábban, legkésőbb 2035-re eléri a nettó zéró kibocsátást.

A Budapest Airport eltökélt szándéka, hogy a következő néhány évben megvalósuló erőfeszítéseinek köszönhetően elérje a 4+ szintet, a 2020-ban megalkotott legmagasabb, 4 és 4+ szint követelményeit jelenleg mindössze 14 repülőtér teljesíti a világon - tájékoztatott a Budapest Airport.