Elszabadult egy versenyló Dunakeszin, a rendőrség fogta be

Vágólapra másolva!
Elszabadult versenyló vágtatott Dunakeszi utcáin csütörtök reggel - olvasható a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán. A felszerszámozott állaton nem volt lovas, az éppen munkába induló kutyakiképző rendőrök eredtek utána autóval.
Vágólapra másolva!

A rémült ló közel 40 kilométer/órával vágtatott, a rendőrök fényjelzéssel próbálták figyelmeztetni az úton lévőket a veszélyre.

Vigyázni kellett arra, hogy ne ijesszék meg hirtelen, de arra is, hogy ne okozzon balesetet.

A járőrök további segítséget kértek a ló bekerítésére és az útvonalbiztosítására. Időközben a közeli lovardában egy másik rendőrautóval sikerült megtalálni a lovast, akit korábban az állat ledobott magáról.

A rendőrségnek végül a vasúti síneknél sikerült befogni az ijedt állatot, akinek az akció közben a kötőfék már a hátsó lábaira tekeredett.