Újabb dokumentumok kerültek elő a Hadházy-ügyben

tüntetés Fudan Egyetem, kínai egyetem, diákváros, Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen! 2021.06.05. Budapest, Hadházy Ákos, Fekete-Győr András
Vágólapra másolva!
Hosszú harcot vívott a kisfiáért az az édesapa, akinek elvált feleségét Hadházy Ákos vette el. Az akkor még állatorvosként dolgozó politikust a Bors birtokába került iratok szerint az édesapa azzal vádolta, hogy fizikailag és lelkileg terrorban tartja gyermekét, és ki akarja őt túrni a fia életéből.
Vágólapra másolva!

Hadházy Ákos bántalmazza négyéves nevelt fiát – állította annak édesapja többször, következetesen. A dokumentumok és egyes vallomások szerint az édesapa szerint az akkor még állatorvosként dolgozó politikus többször is megverte gyermekét, a haját húzta, kicsavarta a lábát – olvasható a Bors cikkében.

Különösen azután durvult el a helyzet, hogy megszületett Hadházy vér szerinti gyermeke – attól fogva a nevelt gyermek mostoha lett, írta le többször is beadványaiban az édesapa, aki féltette gyermekét a nevelőapától, és úgy érezte, elvadítják tőle édesfiát.

Persze tudjuk, milyen nehéz helyzet, amikor az elvált szülő életébe új társ lép, és a gyermek mostohaapát kap. Ez mindig nehéz, és nagy odafigyelést kíván a szülőktől, valamint az új társtól. Az édesapa beadványaiból az olvasható ki, hogy Hadházynak nem egykönnyen sikerült megbirkóznia ezzel az élethelyzettel, a nevelőapai szereppel.

„Gyermekem szavának hiszek”

Volt nejem és a jelenlegi férje folyamatosan azon fáradoznak, hogy a gyermekkel kapcsolatos jogaimat minimálisra korlátozzák, véleményük szerint az én szerepemnek annyi kell hogy legyen, hogy fizetem a tartásdíjat, és kéthetente elviszem hétvégére a gyermeket, ám mindezen kívül semmilyen módon nem szólhatok bele az életét érintő döntésekbe, óvodai rendezvényeken nem vehetek részt, a kapcsolattartások között telefonon sem érintkezhetek a gyermekemmel.

„Továbbra is fenntartom azon állításomat, hogy gyermekem szavának hiszek, és fiamat fizikailag bántalmazták” – írta az édesapa az egyik beadványában.

Egy másik iratból az derül ki, hogy az édesapának Hadházy Ákos születésnapja miatt kellett lemondania arról, hogy kisfiával együtt legyen, pedig ez az ő kapcsolattartási ideje volt. A gyermeket „egy állatorvosi klinikán szoktam átvenni, ahol a volt feleségem élettársa dolgozik, és éppen rendel” – írta, vagyis Hadházy úgy vigyázott a négyéves kisfiúra, hogy közben dolgozott.

Forrás: Origo

„A volt nejem férje különböző fenyítési formákat alkalmaz”

A szeptemberi beadványok azonban már sokkal súlyosabb problémákról szólnak: a kisfiú arra panaszkodott, hogy nevelőapja, Hadházy megfélemlíti, édesanyja távollétében bántja, megveri.

Szeptember 19-én az édesapa emiatt eljárást indított a Családvédelmi Szolgálatnál. „Gyermekem meg van félemlítve, s nem gondolom, hogy a testi fenyítés az egyetlen lehetséges módja egy gyermek megfegyelmezésének, s kimondottan aggódom amiatt, hogy a fiam nem érzi biztonságban magát abban a családban, amiben él, hiszen az édesanyja nem ad hitelt a szavainak, így nincs senki, aki a kisgyermeket megvédje. Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy fiam elmondása szerint volt nejem férje a különböző testi fenyítési formákat főként akkor alkalmazza, ha az édesanya nincs otthon vagy nincs a közelben” – írta beadványában az édesapa.

Szeptember 24-én ezt megerősítette: legutóbbi láthatásom alkalmával a fiam igen rossz lelkiállapotban volt, folyamatosan panaszkodott volt feleségem férjére, aki elmondása szerint mind fizikailag, mind érzelmileg megfélemlíti őt.

A család életét Hadházy irányította, ez derül ki abból, hogy a kisfiú édesapja nehezményezte: a gyermek édesanyja kizárólag a férje munkahelyi telefonszámát, illetve az állatklinika (a férj munkahelye) ügyeleti telefonszámát adta meg. Sajnos a férje viszont nem hajlandó szóba állni velem.

Erre utal az is, hogy Hadházy felesége még a saját bankszámláját is megszüntette, nem lehetett tovább oda utalni a gyerektartást – írja a Bors.

Forrás: Origo

Hadházy: Kontrollálom a szavaim, ha konfliktusunk támad – előtte nem?

Az soha nem tisztázódott, végül a kisfiú hol és hogyan sérült meg annyira, hogy három öltéssel kellett összevarrni a bőrt a fején. Mint arról tegnap beszámoltunk, a jegyzőkönyvek szerint az anya az édesapának először azt mondta: ugrált a gyerek az ágyon és leesett, így ütötte be a fejét, később a hatóságok előtt Hadházyval együtt már azt állították, hogy a horvátországi nyaralás első napján rohangált, akkor esett el, és vágta a fejét egy bútorba – írja a Bors.

Mindenesetre volt konfliktus a gyerek és a nevelőapa között, ezt Hadházy Ákos is elismerte a gyámhatósági eljárás során, amikor úgy nyilatkozott:

A feljelentés óta be kell vallani, hogy nem merek közelíteni felé (a gyermekről beszél – a szerk.), kontrollálom a szavaimat. Ha valami konfliktus támad kettőnk között, feleségemet kérem meg, hogy rendezze el.

A kisfiú az édesapjának azt mesélte a fejsérüléséről, hogy a nevelőapja adott neki akkora pofont, hogy egy bútor adta a másikat, de a gyermeket soha nem hallgatták meg, és az esettel kapcsolatban hivatalos pszichológiai vizsgálat sem történt. De legalább Hadházy a továbbiakban visszafogta magát – ha lehet neki hinni.