Hazafelé tartott a fiatal nő, mikor egy férfi megtámadta az utcán - videó

Vágólapra másolva!
Hazafelé tartó, fiatal nő támadója után indult hajtóvadászat január végén. A szigetszentmiklósi nyomozók egy Csepelen lakó román férfit gyanúsítanak szexuális erőszak kísérletével - írja a police.hu.
Vágólapra másolva!

Munkából gyalogolt otthonába egy 19 éves lány január 27-én kora este, amikor egy ismeretlen hátulról leszólította. A férfi ismerkedni akart, a lány nem.

Az idegen megragadta a lány vállát és egy út menti, néptelen, bokros területre tolta,

majd egyértelmű szándékkal lenyomta a földre. Egyik kezével lehúzta hason fekvő áldozata nadrágját és alsóneműjét, a másikkal befogta a száját. A kiszolgáltatott lánynak többször sikerült segítségért kiáltania, amikor támadója keze lecsúszott a szájáról, ám valószínűbb, hogy egy közelben elhaladó kocsi miatt állt le a férfi. Felmarkolta a lány telefonját, majd futásnak eredt.

Az áldozat összeszedte magát és a közeli úton haladókat leintve próbált segítséget kérni: egy autós és két motoros is elhajtott mellette, egy kocsijával arra járó nő fékezett és a rémült, zokogó lányt hazavitte. Ezután értesítették a rendőrséget.

A támadó utáni hajsza több fronton indult meg. A kisforgalmú környéken minél több tanút fel kellett kutatni, a támadó lehetséges menekülési útvonalát végig kellett járni, minden apró, elsőre talán használhatatlannak tűnő adat számított. Volt személyleírásuk, voltak információk, öt napon keresztül mentek utána, mígnem beesett egy hívás, hogy az áldozattól elvitt mobiltelefonhoz hasonlótól akartak nem sokkal korábban egy csepeli üzletben megszabadulni. Így már volt címük is, ahová 2022. február 1-jén délután csapatostul érkeztek. A gyanúsítottat, egy 19 éves román állampolgárt elfogták. Ágyában, a párna alá rejtve megtalálták az áldozat mobiltelefonját.

Az írni-olvasni nem tudó, segédmunkásként dolgozó férfi tagadta a támadás elkövetését,

a gyanúsítás ellen panaszt tett. Állítása szerint egy közeli üzletbe tartott, amikor összetalálkozott egy „kapucnis, lajbit viselő, kigyúrt csávó"-val, tőle vásárolta a mobiltelefont, senkit nem bántott.

Az őrizetbe vett K. Lóránddal szemben szexuális erőszak bűntette kísérletének és kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben kezdeményezték letartóztatását.