Kocsis Máté: Az a leghelyesebb, ha az emberek döntenek a gyermekvédelmi vitában

KOCSIS Máté
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője
Vágólapra másolva!
Amikor Brüsszel és a Soros-féle szervezetek támadják Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, akkor az a leghelyesebb, ha a magyar emberek döntenek - mondta az április 3-i gyermekvédelmi népszavazásról a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté kifejtette, mesekönyvekből, reklámokból, az internet különböző felületeiről olyan szexuális irányultságokkal kapcsolatos propaganda árad a kiskorúakra, amit távol kell tartani tőlük.

Kizárólag a szülőknek van joguk dönteni gyermekeik neveléséről.

Felidézte, hogy az Országgyűlés tavaly fogadta el a pedofilellenes és gyermekvédelmi törvényt, amelyről komoly vita alakult ki, az Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, emellett nemzetközi médianyomás nehezedett az országra, a Soros-féle NGO-k és álcivil szervezetek széles körű támadást indítottak a szabályozás ellen.

- fogalmazott.

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormánypárti politikus érthetetlennek nevezte Gyurcsány Ferenc jelöltjének kirohanását a gyermekvédelmi törvény ellen.

amikor megkérdőjelezte, hogy az apa férfi és az anya nő - tette hozzá, jelezve: a baloldal jelöltje akkor járna el helyesen, ha megvárná a népszavazás eredményét, mintsem, hogy "sértegeti a más véleményen lévőket".

Kocsis Máté a Márki-Zay Péter által kezdeményezett vitáról szólva azt mondta, "a vita nagyon beakadt" Gyurcsány jelöltjének. "Ez a vita annyira fontos dolog nála, hogy most konkrétan vitában áll a nyugdíjasokkal, a vidékiekkel, a minimálbéresekkel, a fogyatékkal élőkkel, munkavállalókkal, újságírókkal, politikai elemzőkkel" - tette hozzá.

A frakcióvezető az interjúban beszélt arról is, hogy a gyermekvédelmi törvény utolsó elemeként

február 1-jétől elérhető a pedofil bűnelkövetőkről szóló nyilvántartás,

amivel lehetőséget kapnak a szülők arra, hogy ellenőrizzék azokat, akik a gyermekük körül felbukkannak.

Hangsúlyozta, a nyilvántartásban nevekre lehet keresni, olyan bűnelkövetőkre, akiket korábban gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmény miatt ítéltek el.