Hamarosan érkezik az idei megemelt pedagógusbér is

Nagykanizsa, 2021. május 5. Kiosztja a tételfüzeteket egy tanár a történelem írásbeli érettségi vizsgán a Nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolában 2021. május 5-én. Történelemből középszinten 66 ezer, emelt szinten mintegy 8 ezer diák érettségizik. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Érkeznek a megemelt bérek a közoktatásban is - közölte az Emberi erőforrások Minisztériuma. 2010-ben egy pályakezdő főiskolai végzettségű pedagógus bére átlag bruttó 122 000 forint volt, ma bruttó 312 000 forint.
Vágólapra másolva!

A közszféra béremelései között ezekben a napokban érkeznek az idei első emelt pedagógusbérek is - közölte az Emmi. Januártól újabb 10 százalékkal, 2010 óta pedig két és félszeresére nőttek a pedagógusbérek.

A kormány terve szerint 2023-ban további nagyobb béremelésre kerül sor.

2010 óta két és félszereésre nőtt a tanárok fizetése Forrás: MTI/Mónus Márton

Az Emmi szerint az a baloldal, amely a választás közeledtével ismét hergelni próbálja a pedagógusokat, kormányzása alatt pedagógusok ezreit tette utcára, befagyasztotta és agyonadóztatta a bérüket és még el is vettek tőlük egy havi bért.

2010 óta több ütemben emelkedett a pedagógusok bére, a béremelés a járvány ellenére is folytatódott, az idén januári 10 százalékos béremelés előtt 2020 júliusában is volt 10 százalékos béremelés. 2010-ben egy pályakezdő főiskolai végzettségű pedagógus bére átlag bruttó 122 000 forint volt, ma bruttó 312 000 forint. Egy 20 éve dolgozó főiskolai végzettségű pedagógus bére bruttó 149 145 volt, ma Pedagógus I. fokozatban bruttó 328 860 forint, Pedagógus II. fokozatban bruttó 361 746 forint - zárul a nyilatkozat.