Elítélték azt a 15 éves miskolci lányt, aki majdnem megölte a saját apját

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Két felfüggesztett szabadságvesztére ítélték az a 15 éves lány, aki majdnem megölte a saját apját. Egy kést vágott hozzá, amely az apa hasába fúródott. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.
Vágólapra másolva!

A fiatal lány, és az apja kapcsolata már évekkel korábban megromlott, folyamatos feszültség volt köztük, és emiatt a lányt többször beutalták egy miskolci gyermekvédelmi otthonba.

Május elején is az otthonban kellett volna lennie, azonban szökésben volt az apja miskolci lakásában.

Az éjszakai órákban a lány húgával, és annak barátnőjével húst sütöttek a konyhában, közben hangosan zenét hallgattak.

Az apát ez idegesítette, és rájuk szólt, hogy halkítsák le a zenét, de az is zavarta, hogy ilyen későn kezdtek el sütögetni. A vita után az apa és a lányok is visszamentek a szobájukba.

Az apa azonban utánuk ment és tovább vitatkozott mindkét lányával, amitől az idősebb lány feldühödött, ököllel ütötte a padlót.

A testvére és a másik lány leakarta fogni, de nem sikerült lecsillapítaniuk. Beszaladt a konyhába, felkapott egy 33 centis kést, és azt az apja hasába dobta.

A három lány ijedtében az utcára futottak, míg az apa hívta a mentősöket.

A sérülés nem volt súlyos, de ez csak a szerencsének köszönhető, akár tragédia is történhetett volna.

A lányt most két felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.