Ellopott egy nyitva hagyott autót, majd a rendszámát is lecserélte

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Tanulságos eset történt meg azzal a gépkocsivezetővel, aki alig 20 percre hagyta őrizetlenül lezáratlan autóját a XIII. kerületben. Ez a rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy egy utcán sétáló férfi az autóba beszálljon és a benne hagyott indítókulcs segítségével azt ellopja.
Vágólapra másolva!

Az elkövető terve megvalósításához a járműre szerelt rendszámot is lecserélte, azonban az angyalföldi rendőrök Budapest X. kerületében felfigyeltek rá.

Az 52 éves B. Jánost néhány órán belül a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás vétsége, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A férfi beismerte tettét, az eljárás során szabadlábon védekezik.

Az ellopott autót a rendőrök lefoglalták, mivel azt a holland hatóságok körözték.