Kölcsön ígéretével szedte el áldozatai pénzét a gyáli férfi

illusztráció, fizetés, bér, jövedelem, pénz, személyi kölcsön, kölcsön, kéz, bankjegy, forint
Vágólapra másolva!
A vádirat szerint a gyáli férfi létrehozott egy szlovák céget, amelynek pénzügyi szolgáltatás volt a profilja. Ezután a cég a weboldalán olyan reklámokat tett ki, amelyek szerint különböző célokra kölcsönöket tud biztosítani. Erre azonban a cégnek nem volt engedélye, és végül senki nem is kapott kölcsönt, azonban 13 ember fizetett. Ők soha nem látták viszont a pénzüket.
Vágólapra másolva!

Valójában vásárlói csoportokat akart szervezni, melynek lényege, hogy meghatározott ideig kell befizetéseket eszközölni.

Bizonyos befizetés után a csoport egyik tagja kaphat egy nagyobb összeget, amelyet a többi tag hozzájárulásából fedeznek.

A félrevezető hirdetésekkel tizenegy szlovák embert csapott be, akik abban bízva, hogy valóban kölcsönhöz jutnak teljesítették az első befizetéseket. Ezután sem a remélt összeget sem a befizetésüket nem kapták vissza.

Forrás: shutterstock

Ezzel a módszerrel négy hónap alatt összesen három és félmillió forintot szerzett.

A csalót üzletszerűn elkövetett csalással vádolják.