Péntek este indul a Párbaj a Hír TV-n

Vágólapra másolva!
Pénteken mutatják be a Hír TV-n a csatorna nagysikerű műsorának felújított változatát. A Párbajban az elődjéhez, a Csörtéhez hasonlóan a mindenkori aktuális, a publikumot leginkább foglalkoztató politikai és közéleti témákról fognak beszélgetni a visszatérő vendégek, köztük Gajdics Ottó, G. Fodor Gábor Mráz Ágoston Sámuel, Gerő András és Fodor Gábor.
Vágólapra másolva!

A Párbaj hétről-hétre izgalmas témákat fog szolgáltatni a nézők számára, ráadásul mivel a politikai paletta ellenkező oldalait képviselő vendégek lesznek jelen vitapartnerként, így garantált, hogy éles szócsatákkal, érvekkel és ellenérvekkel teli műsorra kerül sor majd sor.

Forrás: Hír TV

A Párbaj első adása február 11-én (pénteken) este 20:00 órától látható a Hír TV programkínálatában, illetve ezt követően minden pénteken ugyanebben az időpontban, egyórás intervallumban.

A Párbaj az „Élni, és élni hagyni" jelmondattal indul újra, avagy nem értünk egyet, de meg tudjuk beszélni.

M. Dobos Marianne Forrás: Hír TV