Budapesti Corvinus Egyetem: Már látszanak az alapítványi működés eredményei

koronavírus, Budapest, Corvinus Egyetem, oktatás, rendelet, bezárt, havazás
A Budapesti Corvinus Egyetem főbejárata (korábbi felvétel).
Vágólapra másolva!
Több mint két évvel az alapítványi működésre váltás után már látszanak az új struktúra eredményei a Budapesti Corvinus Egyetemen - közölte a felsőoktatási intézmény kedden.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint az alapítványi működésnek köszönhetően 2020-hoz képest 30 százalékkal emelkedett 2021-ben a Corvinus egyetem valamely alapszakját első helyen választó jelentkezők aránya, és soha korábban nem voltak még olyan magas alapszakos felvételi pontszámok, mint tavaly.

Megújult továbbá az egyetem képzési portfóliójának nagy része, és nőtt az angol nyelvű szakok száma is.

A múlt év elején Magyarországon elsőként vezette be a Corvinus egyetem az akadémiai életpályamodellt, hogy az intézmény tanárai arra a területre fókuszálhassanak, ahol a legjobban tudnak teljesíteni: az oktatásra vagy a kutatásra.

A Budapesti Corvinus Egyetem főbejárata (korábbi felvétel). Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezzel párhuzamosan 2021-re 38 százalékos átlagos összjövedelem-emelkedésben részesültek az egyetem munkatársai 2019-hez képest

- tették hozzá.

Azt is írták, hogy a régi, állami fenntartású rendszerhez képest több mint kétszeresére - maximum 70 ezer forintra - emelték a tanulmányi ösztöndíj legmagasabb elérhető havi összegét, hogy a hallgatók az egyetemi éveik alatt kizárólag a tanulmányaikra koncentrálhassanak.

A Budapesti Corvinus Egyetem üzleti, menedzsment, közgazdasági és társadalomtudományi képzéseket kínál, budapesti és székesfehérvári kampuszán jelenleg csaknem 12 ezer hallgató tanul, akiknek mintegy a 15 százaléka külföldi - olvasható a közleményben.