Novák Katalin: Magyarországon divat lett gyermeket vállalni

Novák Katalin, a családokért felelős miniszter, köztársasági elnökjelölt.
Novák Katalin, a családokért felelős miniszter, köztársasági elnökjelölt.
Vágólapra másolva!
Az M1 kedd déli híradójának tudósítása szerint Novák Katalin egy családszervezetek által tartott budapesti találkozón beszélt arról, hogy Magyarországon "trendi" családosnak lenni és divat lett gyermeket vállalni.
Vágólapra másolva!

A volt családügyi miniszter, a kormánypártok államfőjelöltje úgy fogalmazott:

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy ehhez igyekeztek eddig is, és a jövőben is minden támogatást megadni.

Novák Katalin, volt családügyi miniszter, a kormánypártok államfőjelöltje Forrás: Facebook

- mondta.
A családszervezetek mindenképpen számíthatnak arra, hogy - ha lehetőségük lesz -, mindent megtegyenek annak érdekében, hogy Magyarországon jó legyen családban élni.