Elindult az e-bejelentő, amellyel órákat spórolhatunk az ügyintézések során

neptun ügyintézés időpontfoglalás adminisztráció tanulmányi ügyek
A mostani helyzetben is előfordul, hogy személyes ügyintézésre van szükség
Vágólapra másolva!
Elindult az e-bejelentő, amellyel órákat spórolhatunk az ügyintézések során - jelentette be Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán. A kormányszóvivő azt közölte, hogy a kormány egy újabb innovatív szolgáltatást vezet be, amivel megjelenik az egyablakos ügyintézés a közműszolgáltatóknál is, ezzel is megkönnyítve az ügyintézéssel járó terheket. Az e-bejelentő egy online elérhető szolgáltatás, amely gyorsabbá teszi az adatváltoztatást és a közművek átírását. A víz-, gáz-, távhő- és áramszolgáltatóknál eddig külön-külön kellett bejelenteni az adatok változását, amely több órás várakozást vont maga után, az e-bejelentővel ez a folyamat most megspórolható. 
Vágólapra másolva!

A kormányszóvivő a Facebookon jelentette be, hogy

elindult az e-bejelentő, amellyel órákat spórolhatunk az ügyintézések során.

Szentkirályi leszögezte, hogy az elmúlt években folyamatosan egyszerűsödött a hivatali ügyintézés a kormány bürokráciacsökkentő programjának köszönhetően. Létrejöttek a kormányablakok, forgalomba jöttek a kormányablak-buszok, rövidültek az ügyintézési határidők és az elektronikus ügyintézés is egyre nagyobb teret hódít.

Jelenleg több mint 3000 ügyet lehet online intézni, a kormányhivatalok mellett több intézmény hatáskörébe tartozó ügy intézhető, mint az adóhatóság vagy a minisztériumok.

A kormányszóvivő közölte:

Hozzátette:

Ez azt jelenti, hogy névváltoztatás, lakcímváltozás, tulajdonosváltás vagy egyéb adat megváltozása esetén már egy helyen, egy bejelentéssel intézhetjük ügyeinket most pár perc alatt. Az e-bejelentőhöz jelenleg már több mint 30 közműszolgáltató kapcsolódik: víz-, villany-, gáz- és távhőszolgáltatók.

A felhasználóbarát szolgáltatás igénybevételéhez csupán ügyfélkapus regisztrációra van szükség, de személyesen is elérhető az ország bármely kormányablakában, ahol az ügyintéző segít a szolgáltatás igénybevételében.

- írta Szentkirályi Alexandra.