Megrázó kisfilmeket készített az Ökumenikus Segélyszervezet a verbális és lelki bántalmazásról

Magyarországon kétszázezer nőt éppen most ér fizikai erőszak a kapcsolatában család bántalmazás
Vágólapra másolva!
Online rövidfilmeket készített a verbális és lelki bántalmazásról az Ökumenikus Segélyszervezet. A szervezet arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az erőszaknak semmilyen formája nem elfogadható egy párkapcsolatban, és hogy az érintetteknek van hova fordulniuk segítségért.
Vágólapra másolva!

– A szavakkal történő bántalmazás a párkapcsolati erőszak olyan formája, amely nem hagy ugyan sebeket az áldozat testén, de éppoly fájdalmas, feldolgozása pedig sokkal tovább tarthat, mint a testi erőszaké. Magyarországon, minden második felnőtt nő élt már át verbális bántalmazást partnere részéről, ennek formája rendkívül sokféle lehet: megalázás, kritizálás, manipulatív kényszerítés, gúnyolódás, megszégyenítés, durva követelőzés, de a közöny is ide sorolható. Súlyosabb esetben szavakkal tett erőszak többek közt bűntudatkeltést, fenyegetést, állandó ellenőrizgetést, megfélemlítést jelent – írja közleményében az Ökumenikus Segélyszervezet.

Ahogy fogalmaznak:

Pedig az áldozatok sokszor nem a tettlegességtől félnek, hanem a szavakkal történő fenyegetettséget viselik nehezebben, és az így szerzett lelki sebek is lassabban gyógyulnak. Valójában minden olyan kapcsolat bántalmazó, amelyben valaki fenyegetettségben él, amelyben elfogy az önbizalma, és úgy érzi, hogy partnere felé elszámolási kötelezettsége van, vagy engedélyt kell kérnie tőle a saját döntései meghozatala előtt.

Valódi történetekből készültek a filmek

Az Ökumenikus Segélyszervezetrős Valentin-nap alkalmából érzelmekkel teli kisfilmet készített, amely a Balsai Móni és Thuróczy Szabolcs formálta karakterek közti érzelmi bántalmazásról, elszámoltatásról, parancsolgatásról és sértegetésről szól. Egy bevásárlásból éppen hazaérkező nő belső drámáját látjuk, és a rettegést, hogy ügyetlenkedésével, késlekedésével szembekerülhet bántalmazója haragjával.

A Segélyszervezet közösségi felületein most bemutatott kisfilmet további három bántalmazást ábrázoló videó követi majd.

A filmek mind valós történetekből, korábbi áldozatok elbeszéléseiből születtek.

A bántalmazókat és áldozataikat népszerű színészek formálják meg, mint Bakonyi Alexandra és Nagy Ervin, Mezei Léda, Nagy Kata és Szalay Bence.

A négy filmben közös, hogy az áldozatok személyisége a bántalmazás és elnyomás hatására torzul. A bántalmazott azt tanulja meg egy ilyen kapcsolatban, hogy nem ér semmit, minden az ő hibája, és jobb, ha mindenben az őt elnyomó másik utasításait követi. Annyira fél attól, hogy okot adhat az erőszakra, hogy folyamatos készenléti állapotban van, mindig felkészülve az újabb támadásra. Miközben próbál megfelelni bántalmazójának, annak bántó mondatai beférkőznek a fejébe, és szinte sajátjaiként szólnak benne, magát ostorozza velük. Eljut arra a pontra, hogy bántalmazója már akkor is képes őt félelemben tartani, ha nincs is jelen.

A krízisambulanciákon az esetek 10 százaléka férfiakat is érint, az egyik filmben ezért női szereplő alakítja a bántalmazót, és egy erősnek látszó férfit sodor olyan helyzetbe, hogy sértegetés és zsarolás áldozata lehet pusztán azért, mert sakkban tudja tartani őt valamivel.

9 városban érhető el regionális krízisambulancia

Az Ökumenikus Segélyszervezet kifejezetten erre a célra létrehozott honlapján valamint krízisambulanciáin a bajbajutottak szakemberektől kérhetnek segítséget tanácsadás formájában jogásztól, pszichológustól vagy szociálismunkástól.

– A segítségkérés lehetősége azért is fontos, mert az áldozat számára gyakran nehéz és hosszú folyamat felismerni, hogy bántalmazó kapcsolatban él, és legalább ennyire nehéz számára az abból való kilépés főleg, ha vagyon, lakhatás vagy közös gyermek is összeköti őt a bántalmazóval – írják.

Amikor mégis felismeri, hogy a kapcsolata nem egészséges és készen áll a kilépésre, a szakemberek szerint elengedhetetlen, hogy minél többen álljanak mögötte és támogassák. A Miniszterelnökség támogatásával az Ökumenikus Segélyszervezet ezért a figyelemfelhívó kampányon keresztül arra kér mindenkit,

akinek tudomása van kapcsolati erőszakban élőről, hogy biztosítsa számára a segítségkérés lehetőségét.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a kapcsolati erőszak formáiról, és a segítségkérés módjairól bővebb információkat lehet találni a aszeretetnemart.hu oldalán érhető el, ahol online, anonim beszélgetésre is van lehetőség.

Személyes tanácsadásra országszerte 9 városban (Békéscsaba, Budapest, Devecser, Kaposvár, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Orosháza, Szeged és Szolnok) érhető el regionális krízisambulancia, ahol az áldozatok biztonságos körülmények között, személyesen és telefonon is tudnak segítséget kérni.