Tízezer kanadai dollár (mintegy 2,5 millió forint) adományban részesült a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyermekeket segítő Regőczi Alapítvány a torontói magyarságtól.

Az adományt Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumi elnöke vette át szerdán Balla Sándortól, a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnökétől Budapesten, a Sándor-palotában - írja a hirado.hu

Nagy szükség van a segítségnyújtásra, adományokra, hiszen az alapítvány hosszú távon, a gyerekek felnőtté, nagykorúvá válásáig tervezi a családok támogatását – mondta el Herczegh Anita az eseményen.

Hozzátette:

Igazságosan szeretnék elosztani a támogatásokat, így a háromtagú kuratórium fölméri a családok anyagi helyzetét, rászorultságát.

Tavaly egyszeri alkalommal nagyobb összegű gyorssegélyt adtak a családoknak, valamint karácsonyi ajándékot, idén pedig havi rendszerességgel támogatják az érintetteket.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke fogadja Balla Sándort, a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnökét, aki jelképesen átad tízezer kanadai dollár adományt a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket segítő alapítvány részére a Sándor-palotában 2022. február 16-án. A Magyar Élet magazin, a kanadai magyarok lapja, a Torontói Főkonzulátus, a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség kanadai partnerirodája és a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetsége gyűjtést szervezett a Regőczi Alapítvány javáraForrás: MTI/Bruzák Noémi

Eddig sokszáz millió forint adomány gyűlt össze, az alapítványt határon innen és túl is támogatják.

Az alapítvány létrejöttétől máig az árvák száma nagyjából megduplázódott, tehát immár kétszer akkora a feladat, mint amire vállalkoztak – mutatott rá az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Herczegh Anita elmondta:

Egyes nagy cégek vállalták, hogy 3-4 éven át több tíz- vagy több százmillióval támogatják az alapítványt, mások havi rendszerességgel utalnak kisebb összegeket.

De tárgyi felajánlásokat, táborozási, kulturális programokat, sportolási lehetőségeket is ajánlottak fel.

A torontói magyarság és a nagyobb szervezetek, mint a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Torontói Főkonzulátus szervezésében valósulhatott meg ennek a karitatív célnak a támogatása – mondta el Balla Sándor, a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke.

Kiemelte: fontos, hogy a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyerekek érezzék a társadalom figyelmét, odafigyelését, s bár a támogatást személyesen nem tudják átadni nekik, ehhez nyújt segítséget az alapítvány.