Több embert is halálosan megfenyegetett egy hódmezővásárhelyi nő

rendőrautó, bilincs
Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy hódmezővásárhelyi nővel szemben, aki halálosan megfenyegetett egy szegedi rendőrt, és becsmérelte a vele szemben intézkedőket. Erről tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön a médiát.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a nő, aki most éppen hivatalos személy elleni erőszak miatt börtönben van, korábbi büntetőügyéből ismert egy rendőrként dolgozó férfit.

Egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül felvette vele a kapcsolatot, hogy megfélemlítse.

2020. december 2-án írásban és hangüzenetben is közölte a rendőrrel:

Egy korábbi incidens miatt a nő lánya osztálytársának édesanyját is megfenyegette azzal, hogy nem élhet nyugalomban.

Azt mondta, soha nem tudhatja, hogy mikor fogja megtámadni, és a kiszemelt áldozat lányának halálát is kilátásba helyezte.

Egy éve, február 21-én két járőr a nő bűnügyi felügyeletet biztosító nyomkövetőjét akarta ellenőrizni, amikor a nő becsmérlő kijelentéseket tett. Most hivatalos személy sérelmére elkövetett zaklatással, zaklatással és becsületsértéssel vádolják.