A kézi szkennerrel próbált trükközni két tolvaj Kaposváron – videó

Vágólapra másolva!
Két nő úgy próbált meg több terméket ellopni egy kaposvári áruházból, hogy a bevásárlókocsijukban lévő áruknak mindössze egy részéről olvasták be a vonalkódot a kézi szkennerrel. Kétszer próbálták meg, mind a kétszer lebuktak.
Vágólapra másolva!

Egy 22 és egy 32 éves nő tavaly augusztusban vásárolt az egyik áruházban, ahol a bejáratnál átvett kézi szkennerrel mindegyik termék vonalkódját be kellett volna olvasniuk, de ők a több mint kétszázból csak párral tették ezt meg.

12 512 forintot akartak fizetni a 137 814 forint helyett.

Az egyik dolgozónak feltűnt, hogy mennyivel több áru van a kosárban, mint amennyiért fizetni akarnak, ezért rájuk szólt, hogy tételesen fizessenek. Ekkor a nők a telepakolt kocsival átmentek egy normál kasszához, ahol megint megpróbáltak a kézi szkennerrel fizetni. Amikor nem sikerült, elmenekültek.

A két nő ugyanezzel a módszerrel tavaly szeptemberben egy 29 141 forint értékű termékeket akart ellopni az áruházból, de akkor sem járt sikerrel.

A dolgozók mindig visszavették a termékeket, de a hűtési lánc megszakítása miatt több mint 50 ezer forint értékben kellett termékeket kiselejtezni. Az ügyészség lopási kísérlet miatt emelt vádat a nők ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket közmunkára és fizettesse meg velük az üzlet kárát.