Márki-Zay Péter szerint Michael Jackson gazdag fehér nő volt

Márki-Zay Péter, Trianon és Michael Jackson
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc jelöltje Trianon századik évfordulóján profán humorával próbálta szórakoztatni közönségét: megkísérelt párhuzamot vonni a magyarság sorstragédiája és – egyebek mellett – Michael Jackson között. Márki-Zay Péter máskor is „négerezett" már, miközben humorizálni próbált, írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

"Megígértem egy beharangozóban, hogy elmondom önöknek, hogy mi köze van Michael Jacksonnak Trianonhoz, úgyhogy nem szeretnék adós maradni ezzel a hasonlattal, annak ellenére, hogy egy ilyen magasztos ünnepen ez egy profán hasonlat, ez egy vicc. Szokták mondani, hogy Amerikában minden lehetséges, bárkiből bármi lehet. És erre példa Michael Jackson, aki szegény néger kisfiúként született, és gazdag fehér nőként halt meg" - magyarázta Márki-Zay-Péter a békediktátum általa vélt üzenetét Trianon centenáriuma alkalmából tartott megemlékezésen, Hódmezővásárhelyen.

A település polgármestere ezt követően említést tett Horn Gyuláról is, aki szerinte kommunistából lett példamutató demokrata miniszterelnök. Később pedig Gyurcsány Ferencről azt mondta, ő „ma a legmegosztóbb személyiség a magyar politikában", de ha Horn megváltozott, szerinte a DK-elnök is megváltozhat. Gyurcsány Ferenc jelöltje a beszédét beharangozó Facebook-posztjában azt írta, az eseményen választ ad arra a határon túli magyarokat szorosan érintő kérdésre is, hogy mi köze van "Gyurcsány Ferencnek, Horn Gyulának és Michael Jacksonnak Trianonhoz". Hogy pontosan milyen párhuzamot látott Márki-Zay Péter a magyarság sorstragédiája és az általa felvázolt üzenetek között, arra beszédében nem kaptunk választ.

A rasszista vicc

A baloldali jelölt máskor is „négerezett", miközben humorizálni próbált. A közelmúltban nyilvánosságra került felvételen például azzal tréfálkozott, hogy szerinte még egy amerikai színes bőrű sztár is ellenszenvvel viseltetne afroamerikai honfitársaival szemben, ha nem tudná, hogy ő is közéjük tartozik.

„Na, van egy aranyos vicc. Ezt ismerik biztos, ugye, Stevie Wonderrel vagy éppen Ray Charlesszal is ismerős ez a vicc, amikor azt mondják, megkérdezik tőle a vicc szerint, természetesen egy interjúban, hogy hát milyen dolog vaknak lenni? Azt mondja, hát még mindig jobb, mintha néger lennék" - szórakoztatta követőit Márki-Zay.

A fasisztákat és a kommunistákat is képviselik

Márki-Zay Péter sajátos humora különös jelentőséggel bírhat annak fényében, hogy a közelmúltban bejelentette: a fasisztákat és a kommunistákat is képviselik. Emlékezetes, a baloldali jelölt múlt hét szombaton, a jobbikos Steinmetz Ádámmal Fonyódon tartott fórumán arról értekezett, hogy a szivárványkoalícióban ők külön képviseletet tartanak egyes ideológiáknak, a kommunistákat és a fasisztákat is külön-külön képviselik.