Orbán Viktor a Kossuth téren mond ünnepi beszédet március 15-én

Orbán Viktor, március 15., ünnepi beszéd
Vágólapra másolva!
A hosszú hétvége miatt már március 12-én elkezdődnek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapjára tervezett programok - közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Elmondta azt is, hogy március 15-én is csatlakozik majd a Békemenet a központi ünnepség programjához. Délután pedig a Kossuth téren Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet.
Vágólapra másolva!

A Múzeumkertben, a budai várban és a Várkert Bazárban már szombattól családi programok, koncertek és gasztrovásár várja az érdeklődőket - sorolta Kovács Zoltán a nemzeti ünnepi rendezvények főbb eseményeit.

Az államtitkár hozzátette: a nemzeti ünnepek esetében már megszokott módon lesz zászlófelvonás, és a Kossuth-díjakat, illetve a Széchenyi-díjakat is az ünnepi programsorozat részeként adják át. Idén - a tavalyi október 23-ához hasonlóan - a szervezők kérésére

március 15-én is csatlakozik majd a Békemenet a központi ünnepség programjához.

A tervek szerint a nemzeti ünnep délutánján

a Kossuth téren Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet

- írta Kovács Zoltán.

Az államtitkár jelezte: az operatív törzs a terveknek megfelelően március első napjaiban kezdi meg munkáját.