Viharfelhők Cseh Katalinék felett

Cseh Katalin
Vágólapra másolva!
Budai Gyula bejelentését követően a Közbeszerzési Hatóság vizsgálatot indított a Cseh Katalinék köré szerveződött cégek gyanús ügyletei miatt – erről a fideszes politikus tájékoztatott a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Mint köztudott, a momentumos politikus családjához köthető Pannónia Nyomda Kft. is tagja annak a cégcsoportnak, amely hologramtechnológiai fejlesztésekkel házalva, szisztematikusan összejátszva, gyanús körülmények között mintegy 4,8 milliárd forintnyi uniós pályázatot nyert el.

Az országgyűlési képviselő három pályázatra hívta fel a Közbeszerzési Hatóság figyelmét. Mindhárom esetben felbukkant egy rejtélyes cseh gazdasági társaság, nevezetesen a Bergman and Mülstein Printing and Packaging machines s.r.o.

A prágai székhelyű cég két alkalommal szerződött hologramnyomtató beszerzésére a Holotech Hungary Vizuáltechnológiai Fejlesztő és Gyártó Kft.-vel, egyszer pedig a Mondat Nyomdaipari és Szolgáltató Kft.-vel.

Budai Gyula bejelentése azzal lehet összefüggésben, hogy – amint arról a Mediaworks Hírcentruma beszámolt – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói a közelmúltban tovább bővítették a momentumos politikushoz is kapcsolható céghálót.

A NAV szerint éppen a már említett cseh vállalkozás közbeiktatásával körbeszámlázás történhetett, méghozzá éppen a Holotech Hungary és a Mondat Kft. közreműködésével.

A Magyar Nemzet információi szerint az adónyomozók megállapították, hogy a magyar vevő által kifizetett, összességében több mint egymilliárd forintos vételár maradéktalanul visszavándorolt a vevőhöz, vagyis a Holotech Hungary Kft.-hez.

Az összeget egy szintén a céghálóhoz tartozó vállalkozás közbeiktatásával, részletekben adta vissza az eladó.

(A megoldás olyan, mint amikor valaki vásárol egy autót, majd a vételárat egy másik kereskedőn keresztül visszakapja.)

A lap úgy tudja, a NAV nyomozói megállapították továbbá, hogy a cseh cég által kiállított ugyanazon sorszámú számlákat több uniós pályázathoz is felhasználták. Az adóhatóság azt gyanítja, hogy a fent említett két eszköz beszerzése meg sem történt, illetve hogy a szereplők fiktív számlákat nyújtottak be.

Cseh Katalin Forrás: Bors

A tisztánlátás érdekében a NAV kezdeményezte, hogy az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh vádhatósághoz – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. Az adónyomozók cseh banki adatokra, adóbevallásokra és különféle szerződésekre lennének kíváncsiak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A NAV tavaly már házkutatást is tartott, a bűnszervezet működését feltételező Gazdasági Versenyhivatal pedig idén helyszíni kutatással egybekötött versenyfelügyeleti eljárást indított.

A Cseh Katalinékhoz köthető cégháló ügyei miatt vizsgálódik az OLAF, vagyis az Európai Csalás Elleni Hivatal is.