Janez Jansa: A magyar-szlovén megállapodás hidat képez a szélesebb együttműködéshez

JANSA, Janez; ORBÁN Viktor
Lendva, 2022. február 21. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Janez Jansa szlovén kormányfő aláírja a Mura- és a Rábavidék fejlesztését előirányzó közös alapról szóló megállapodást Lendván 2022. február 21-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Harminc év telt el azóta, hogy Szlovénia és Magyarország aláírta az első olyan egyezményt, amely a határ mindkét oldalán élő kisebbségek védelméről szólt. A mostani új megállapodással az elmaradásokat törleszti - hangsúlyozta Janez Jansa szlovén kormányfő, ki Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatót Lendván.
Vágólapra másolva!

Janez Jansa szlovén kormányfő jelezte: a két ország közötti kereskedelem növekedése tavaly 20 százalékkal volt több az előző évinél, ami

Janez Jansa és Orbán Viktor miniszterelnök a Mura- és a Rábavidék fejlesztését előirányzó közös alapról írt alá megállapodást, amely

a 2022-től 2026-ig terjedő időszakra évente 5-5 millió eurót biztosít a két, nemzetiségileg vegyesen lakott térség számára.

Az alap létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot Janez Jansa és Orbán Viktor tavaly szeptemberben írta alá a szlovéniai Celjében, az 53. Nemzetközi Kisiparos és Vállalkozói Vásár megnyitóján, a régió legnagyobb kereskedelmi és üzleti eseményén, amelynek partnerországa 2021-ben Magyarország volt.

Magyar-szlovén kormányfői csúcstalálkozó Lendván, Janez Jansa, Orbán Viktor

Magyarország jelenleg Szlovénia hetedik külkereskedelmi partnere, és Jansa arra számít, hogy a jövőben ez változni fog, hiszen

két szomszédos országról van szó, és szerinte "a szomszédos országok közötti gazdasági kapcsolatok kétszer olyan hasznosak".

A szlovén kormányfő emlékeztetett, hogy mindkét országban választások lesznek áprilisban, de bízik abban, hogy a két ország együttműködése folytatódni fog, "függetlenül attól, hogy mi vár rájuk a választások után".

A két miniszterelnök egyetértett abban, hogy országaik győztesen kerültek ki a járványból. Jansa

külön méltatta Magyarország gazdasági növekedését.

A sajtótájékoztatót megelőzően egy másik megállapodást is aláírtak. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Simona Kustec szlovén oktatási, tudományos és sportminiszter a 2022-2025 közötti időszakra vonatkozó magyar-szlovén oktatási, tudományos és kulturális programról szóló egyezményt írt alá.