Ütemterv szerint, teljes gőzerővel zajlanak a munkálatok, így kereken egy hónap múlva megnyithatja kapuit a Budai Egyszülős Családi Segítő Központ a Magyar Jakobinusok terén, a Déli pályaudvar mellett - írja közösségi oldalán Fürjes Balázs. Budapest 3-as választókerületének Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, a Miniszterelnökség államtitkára Novák Katalinnal közösen javasolta a kormánynak, hogy biztosítsa a központ felállításának költségeit, ami sikerrel járt. Fürjes kiemelte, hogy az egyedülálló szülők és gyermekeik számára egy valódi második otthont, egy támogató közösségi teret hoznak létre számtalan gyakorlati segítséggel, szolgáltatással, gyermekfelügyeletet biztosító játszóházzal.

Fürjes Balázs a Facebookon azt írja, hogy Nagy Annával, az Egyedülálló Szülők klubjának elnökével rendszeresen kilátogatnak  a helyszínre, ellenőrzik, hogyan haladnak a munkálatok. Kijelentette:

Jelentem: jól állunk! A falakat felhúztuk, az elektromos és gépészeti alapszereléseknek a végére értünk. A napokban indulhat a burkolás, majd a beépített bútorok beszerelése. Március elején pedig a játszóházba is megérkeznek majd a játékok: az alábújó kuckó, a játékfal, a különböző mászóelemek, a csúszda és a labdatenger, amelyek mosolyt csalnak majd a gyermekek arcára.

Az államtitkár azt is rögzítette, hogy 

egy tágas, barátságos és otthonos segítő központot hoznak létre, egy közel 200 négyzetméteres tér szolgálja majd az egyedülálló szülőket és gyermekeiket.

Január 1-jével rendezte a kormány a tartásdíjak kérdését, közel 90 ezer egyszülős családban felcseperedő gyermek élete lett könnyebb és gördülékenyebb (illusztráció)Forrás: Shutterstock

Hangulatos kávézóval és rendezvénytérrel is kiegészül, ahol akár 50 fős programok is szerveződhetnek baba-mama szobával, gyermekfelügyeletet biztosító játszóházzal.

Így amíg a szülő valamilyen előadáson vesz részt, vagy a kávézóban pihen, biztonságban tudhatja a gyermekét

- írja Fürjes. Kiemelte:

Számtalan szolgáltatás: gyermekprogramok, állásbörzék, jogi és pszichológiai tanácsadás, előadások és korrepetálás is segíti majd az egyedülálló szülőket és gyermekeiket. A legtöbb ingyenesen vagy minimális térítés mellett vehető majd igénybe!

FONTOS, HOGY AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDOKAT EGY KITERJEDT ÉS GONDOSKODÓ VÉDŐHÁLÓ VEGYE KÖRÜL!

Az egyedülálló szülőknek jóval nagyobb anyagi terhet kell viselniük, és folyamatosan zsonglőrködniük kell az idejükkel. A kormány szeretne segíteni nekik. (illusztráció)Forrás: Shutterstock

Az államtitkár azt is hangsúlyozta, hogy

Egyedül maradni nem könnyű élethelyzet. Magyarországon ma közel 300 ezer egyszülős családról beszélhetünk, több mint félmillió gyermek nő fel így. Az egyszülős családok sokféle kihívással küzdenek: az egyedülálló szülőknek jóval nagyobb anyagi terhet kell viselniük, és folyamatosan zsonglőrködniük kell az idejükkel.

Fontos, hogy ha valaki egyedül marad a gyermekével, az állam segítsen!

Január 1-jével rendeztük a tartásdíjak kérdését, közel 90 ezer egyszülős családban felcseperedő gyermek élete lett könnyebb és gördülékenyebb. A márciusban nyitó budai Egyszülős Központ pedig tovább bővíti majd az egyszülős családok körüli védőhálót, számtalan szolgáltatásával hatalmas segítséget jelent az egyedülálló szülőknek és gyermekeiknek

- szögezte le Fürjes Balázs.