Több százmilliós járulékot nem fizettek be Iványi Gáborék, ezért eljárást indított a NAV

Iványi Gábor magyar lelkész, volt országgyűlési képviselő, 2021
Budapest, 2021. november 17. Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke (k), miután átvette a díszpolgári címet Karácsony Gergely főpolgármestertől (j) és Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettestől (b) a főváros napja alkalmából tartott ünnepségen, amelyen díszpolgári címeket és elismeréseket adott át az Újvárosháza dísztermében 2021. november 17-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Házkutatást tartottak ma a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai központjában. Az ügy hátteréről több részletet is megtudtunk a hatóságtól. A NAV tavaly év elején indított nyomozást ismeretlen tettes ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt. A hatóság nyomozóit a szervezet adóigazgatási munkatársai értesítették bizonyos kétséget ébresztő körülményekről - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A büntetőeljárásban szükségessé vált bizonyos okiratok felkutatása és lefoglalása, a nyomozók ezért keresték fel hétfőn az Oltalom Dankó utcai irodáit, helyiségeit.

A NAV egyéb információt – a nyomozás érdekeire hivatkozva – nem árult el, ennek ellenére több részlet is kiderült. Elsődlegesen is az, hogy negyedmilliárd forintról van szó. Maga az Oltalom tudatta a közösségi médiában, hogy a NAV 246 millió forintot követel tőlük, legnagyobbrészt járuléktartozás miatt.

Iványi Gábor Forrás: MTI/Kovács Attila

A Mediaworks Hírcentruma más forrásból úgy értesült, hogy Iványi Gáborék negyedmilliárdos tartozása a bérkifizetésekkel összefüggésben keletkezett, tehát az Oltalom nem fizette be munkavállalói után maradéktalanul a járulékot. Ezzel viszont nemcsak a közkasszát érhette kár, hanem adott esetben az egyes alkalmazottakat is.

Ilyen esetben a munkáltató szabályszegésétől függően veszélybe kerülhet az érintett munkavállalók egészségügyi ellátása, ahogy gondok adódhatnak a nyugdíjuk körül is.

A Magyar Nemzet forrásai azt is megjegyezték, hogy a NAV az utóbbi egy-két évben nagy erőket összpontosít a feketefoglalkoztatás felszámolására, így nagy hatósági figyelem irányul azokra a munkáltatókra, amelyek nem jelentik be alkalmazottaikat vagy a közterheket nem fizetik meg megfelelően.