Steiner Attila: Magyarország fontos szerepet vállal a zöld átmenetben

STEINER Attila
Budapest, 2021. április 28. Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára felszólal az Egyes törvényeknek a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló irányelvvel összefüggő módosításáról című törvény általános vitájának előterjesztői zárszavában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 28-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Európa egyik legjelentősebb akkumulátorgyártójaként Magyarország fontos szerepet vállal a zöld átmenetben - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára telefonon szerdán, az Európai Akkumulátor Szövetség (European Battery Alliance, EBA) miniszteri megbeszélését követően.
Vágólapra másolva!

Steiner Attila hangsúlyozta, hogy a tárgyaláson többek között az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó támogatási rendszereket, finanszírozási lehetőségeket tekintették át.

Az államtitkár úgy véli, hogy az akkumulátorok újrahasznosításában nagy lehetőségek rejlenek, emellett fontosnak tartja, hogy Magyarország akkumulátor-alapanyagokból minél nagyobb mértékben legyen önellátó.

A rendezvényen aláírták az Európai Akkumulátor Akadémia támogatási megállapodását is.

Magyarország tavaly év végén már kötött hasonló tartalmú egyezséget - mondta az államtitkár utalva a megállapodásra, amely biztosította, hogy a belföldi felnőttképzésben, a szakképzésben és az egyetemi képzésben elérhetővé váljanak az intézmény programjai.

Steiner Attila: Magyarország fontos szerepet vállal a zöld átmenetben. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A szerdai megállapodás értelmében ezek uniós szinten is megjelenhetnek, segítve a szakemberképzést az európai akkumulátoripar számára - tette hozzá Steiner Attila.

Az államtitkár az Európai Bizottság képviselőivel is találkozott Brüsszelben, ahol a belföldi energiabiztonsági helyzetet tekintették át.

A testületet arról tájékoztatta, hogy Magyarország energiaellátása megfelelő, földgáz- és kőolajkészletei elegendőek, az áramellátás zavartalan - mondta Steiner Attila.

Az Európai Bizottság jövő héten javaslatcsomagot jelentet meg, amely a remények szerint konkrét intézkedéseket tartalmaz majd a magas energiaárak megfékezésére - jegyezte meg az államtitkár.