Szijjártó Péter: Lehetetlen az evakuálás Ukrajnából - videó

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter
Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter interjút ad az Origonak 2021. február 17-én.
Vágólapra másolva!
A magyar nagykövetség Kijevben továbbra is teljes létszámban működik annak érdekben, hogy minden hozzá fordulónak segítséget tudjon nyújtani, de az evakuálás most gyakorlatilag lehetetlen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videójában. A miniszter rendkívüli bejelentésében elmondta, hogy Ukrajna légterét teljesen zár alá vették, a polgári repülés most nem engedélyezett. Az evakuálás teljes mértékben kizárt a légtérzár miatt, sőt gyakorlatilag közúton is lehetetlen - tette hozzá.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter közölte, hogy

a Wizz Airnek négy repülőgépe ragadt Ukrajnában a személyzettel együtt, közöttük nincsenek magyarok.

A kijevi követségen hatvan hívást fogadtak abban az időszakban, amikor volt telekommunikációs szolgáltatás és a munkatársaknak nem kellett a pincében tartózkodniuk - mondta a miniszter, majd úgy fogalmazott:

Szijjártó Péter azt kérte, hogy

a telefonon érdeklődők a konzuli szolgálat telefonszámát hívják, amely a nap huszonnégy órájában üzemel. Annak érdekében, hogy minden hívást fogadni tudjanak, megduplázták a létszámot.

Csütörtökön nyolcvan hívás érkezett a konzuli szolgálathoz - tette hozzá. Szijjártó Péter elmondta, hogy Kárpátalján áttértek a katonai igazgatásra, a kormányzó egyeztetett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőivel. Ukrajnában jelenleg 191, Oroszországban 154 olyan magyar állampolgár tartózkodik, aki konzuli védelemre regisztrált - közölte, hozzátéve, hogy velük tartják a kapcsolatot. A miniszter kitért arra is, hogy voltak és vannak kamionosok, akik nehéz helyzetbe kerültek a határzárak miatt. A külügyminisztérium megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy ők biztonságos helyre jussanak, illetve folytatni tudják az útjukat. Szijjártó Péter kiemelte: figyelik a fejleményeket, és minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy Magyarországot, a magyar embereket megvédjék a háborús konfliktustól. Mint mondta,

- fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy meggátolják, hogy Magyarország esetlegesen belekeveredjen a háborús konfliktusba.