Családi házak udvarára, és melléképületeibe surrant be egy férfi Kiskunhalason, és mindent elvitt, ami a keze ügyébe került, több tízezer forintos károkat okozva a tulajdonosoknak. A rendőrök rövid időn belül azonosították a férfit, aki ellen napokon belül vádat emelhetnek. 

Tavaly szeptember 21-én tett bejelentést egy kiskunhalasi férfi arról, hogy a garázsából eltűnt egy bicikli, egy fűnyíró, egy gázpalack, és egy elektromos kéziszerszám is, ezzel több tízezer forintos kára keletkezett. Röviddel ezután újabb két bejelentésérkezett a rendőrségre, hasonló lopásokról: október 10-én és 11-én éjjel több családi ház udvarából tis űntek el szerszámok, kerti eszközök. Egyik alkalommal kompresszort, másik esetnél pedig fűszegélynyírót, fűnyírót, fúrógépet és rezgőcsiszolót is magával vitt a tolvaj.

Forrás: Police.hu

A rendőrök úgy vélték, hogy a lopásokért ugyanaz a személy felelős, majd be is igazolódott a gyanújuk. A nyomozás eredményeként egy napon belül azonosították, és kihallgatták az elkövetőt. A 23 éves kiskunhalasi férfi beismerte bűnösségét. A házkutatás alkalmával a lopott holmik nagy részét megtalálták, és visszaadták a tulajdonosoknak. A  rendőrök befejezték a nyomozást, és az iratokat az ügyészségnek küldték.