Hűségesküt tett az Iszlám államnak egy 22 éves férfi, majd azt tervezgette, hogy merényletet hajt végre társával Magyarországon. Ő a tömegbe hajtott volna a kocsijával Siófokon, társa pedig a budapesti foci Eb-n robbantott volna fel egy csőbombát. A bíróság nem jogerősen elítélte a férfit.

2020 nyarán egy budapesti mecsetben felvette az iszlám vallást, a következő évben pedig már a terroristák támogatója lett egy magyar fiatal. Nem sokkal később elkészítette az Iszlám Állam zászlaját, amit kitűzött a szobája falára és hűséget fogadott nekik.

Forrás: YouTube

Közben egy másik férfival abban állapodott meg, hogy egyszerre fognak olyan merényleteket elkövetni, amelytől egész Európa rettegni fog. 

A tervük az volt, hogy a 22 éves férfi a turisták közé hajt Siófokon, társa pedig a részben budapesti szervezésű foci-Eb-n robbantott volna fel egy csőbombát a szurkolók között. 

A rendőrök a TEK segítségével időben elfogták a terroristát.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség ügyészei terrorista csoportban történő elkövetés érdekében megvalósított terrorcselekmény előkészületével vádolták meg a férfit, és azt javasolták, hogy a bíró ítélje fegyházbüntetésre, amit ma meg is tett.

3 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a férfit, kizárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. Az ítélet fellebbezések miatt nem jogerős. A férfi letartóztatását a bíróság fenntartotta - írja az Ügyészség.hu