Megkérdeztük a szocialista Molnár Zsoltot a 40 milliós vesztegetési pénzről és a Hugo Boss táskáról

Vágólapra másolva!
Márki-Zay Pétert nem érdekli, hogy az általa vezetett országos lista 11. helyén szereplő Molnár Zsolt a gyanú szerint 40 millió forintnyi kenőpénzt vett át a budapesti Olimpia parkban. A botrányról természetesen Tóth Bertalan MSZP-társelnök is mélyen hallgat.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet információi szerint a költségvetési csalással gyanúsított Fuzik Zsolt 2021 őszén vádalkut kötött a nyomozókkal, és több általa ismert, politikusokat érintő bűncselekményről is beszámolt. A férfi vállalta a hazugságvizsgálatot, a poligráf szerint igazat mondott, amikor a vesztegetésekről vallott.

Molnár Zsolt 40 millió forintnyi kenőpénzt vehetett át a gyanú szerint Forrás: MTI/Illyés Tibor

Fuzik Zsolt is azon gyanúsítottak között van, akikre 2021 nyarán csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával, a hatóságok szerint társaival 19 milliárd forint értékben állítottak ki fiktív számlákat. A hamis dokumentumok a SYS IT Services Kft.-nél és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságoknál keletkeztek. Fuzik vallomásaiból olyan kép bontakozik ki, hogy a férfi afféle intéző volt a cégcsoporton belül, akire a főnökei a piszkos munkát, a vesztegetési pénzek átadását bízták más feladatok között.

– jelentette ki vallomásában Fuzik Zsolt. A pénz átadásának a körülményeiről elmondta, Molnárral 2019. augusztus 6-án találkoztak délelőtt 10 órakor a Casa Bianka étterem előtt az V. kerületben, ahonnan az Olimpia Parkba sétáltak. Fuzik a pénzt egy fekete bőr Hugo Boss irattáskában vitte magával. A parkban leültek egy padra, majd odaadta a politikusnak a táskát, aki megköszönte, és azt mondta: „rendben vagyunk". Fuzik Zsolt vallomásában megemlítette, hogy a táskát nem kapta vissza.

Kérdések

A botránnyal kapcsolatban megkerestük Márki-Zay Pétert, Gyurcsány jelöltjét, Tóth Bertalant, az MSZP társelnökét, és magát az érintetett is. A baloldali listavezetőtől azt kérdeztük,

Tóth Bertalantól arra voltunk kíváncsiak, hogy

Molnár Zsolt szocialista képviselőtől pedig azt kérdeztük, hogy

Mivel cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válaszokat, így joggal gondolhatjuk, hogy Márki-Zay Pétert nem zavarja, hogy az általa vezetett országos lista 11. helyezettje több tízmillió forintnyi korrupciós pénzt vehetett át.