Így vándorolt magánzsebbe az MSZP egyik ingatlana

Vágólapra másolva!
Sashalmon az MSZP-ben az okoz konfliktusokat, hogy a helyi elnök két lépcsőben, minden jel szerint áron alul, saját magának adta el a párt helyi irodáját. Miközben Csizmazia Ferenc tízmilliós nyereséget realizálhatott az ügyleten, a párt ugyanennyit veszített - írta a Bennfentes.net.
Vágólapra másolva!

Több lépésben, vitatható vételárak mellett jutott 2008 és 2016 között a Magyar Államtól a helyi MSZP-elnök tulajdonába a korábbi helyi pártiroda épülete. A tulajdonos MSZP-elnöknek személyes barátja és szövetségese a helyi baloldali ellenzéki jelölt, Vajda Zoltán, aki folyamatosan korrupciós vádakat fogalmaz meg.

A Bennfentes.net írása szerint a XVI. kerületi Albán utca 21. szám alatt régóta működött a szocialisták helyi kirendeltsége. A szocializmus éveiben itt üzemelt a sashalmi Mikszáth mozi, a nyolcvanas évek sajtójában az ingatlan a "választásokhoz" kapcsolódó, úgynevezett "társadalmi viták" helyszíneként tűnt fel. Egy 1990-es Népszabadság-lapszám szerint pedig már itt volt a 24. számú választókerület MSZP-s választási központja. 1998-ban a helyi szocialista, Szabó Lajos Mátyás hívta ide találkozóra a környékbelieket.

Egy földhivatali dokumentum tanúsága szerint az MSZP Budapesti Tanácsának 1997-től használati joga állt fenn az állami ingatlanon. A tulajdonjogukat pedig 2008. augusztus 12-én jegyezték be, ekkor a kormányon lévő szocialisták gyakorlatilag maguknak privatizálták a pártirodát. Az alábbi tulajdoni lapok másolatain jól látszanak a pártiroda tulajdonosváltásai: az államtól a párthoz, a párttól a helyi pártelnök családtagjaihoz, majd Csizmazia Ferenchez vándorolt az ingatlan.

Forrás: bennfentes.net
Forrás: Bennfentes.net
Forrás: Bennfentes.net

A BENNFENTES birtokában van az erről szóló szerződés is, amelyet az állam oldaláról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Tátrai Miklós írt alá. Tátrairól azt érdemes tudni, hogy Gyurcsány Ferenc a következőképpen írt róla:

"Ma reggel Tátrai Miklós börtönbe vonul. Helyettem. Az volt a bűne, hogy nem volt hajlandó hamisan tanúskodni ellenem a Sukoró perben."

A szerződés szerint az MSZP-t az ingatlanra egy törvény alapján vételi jog illette meg, az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői véleménnyel egyezően 19,2 millió forint volt a vételár. A vevő MSZP nevében Puch László írta alá a szerződést, 2008. május 22-én.

Forrás: Bennfentes.net
Forrás: Bennfentes.net
Forrás: Bennfentes.net

Ezt követően a 917 négyzetméter alapterületű telken fekvő, 196 négyzetméteres felépítménnyel rendelkező ingatlan néhány évig párttulajdonban maradt.

Egészen 2015. szeptember 24-ig, amikor is az MSZP eladta azt a Csizmazia-család három tagjának, Csizmazia Ferencnek és két testvérének.

Felettébb érdekes, hogy ezúttal a vételár már csak 16 millió forint volt. Mindez azért is érdekes, mert 2008 és 2014 között a kumulált inflációs ráta 29 százalékos volt, és 2014 nyarától az ingatlanárak rakétasebességgel indultak el felfelé.

Az MSZP tehát – úgy tűnik – súlyos milliókat veszthetett azon az ügyön, amelyen a helyi elnök milliókat nyerhetett.

Forrás: Bennfentes.net

Egy újabb adásvétellel végül alig fél év elteltével, 2016-ban Csizmazia Ferenc két testvérét is kivásárolta.

Az ingatlan Csizmazia testvéreinek nevén lévő kétharmadának vételára – az ingatlanárak további emelkedése ellenére – már csak 7 millió forint volt.

Forrás: Bennfentes.net

Ez alapján úgy tűnik, mintha a több mint 900 négyzetméteres telek, és a rajta fekvő, nagyjából 200 négyzetméteres ingatlan értéke alig fél esztendő alatt 5,5 millió forinttal csökkent volna.

Még egyszer szögezzük le: ez már egy "testvérek közti" ügylet volt.

A választókerületben egyébként Vajda Zoltán, Márki-Zay Péter mozgalmának politikusa indul a baloldal jelöltjeként. Vajda – aki egyébként 2018-ban egyszer már vereséget szenvedett Szatmáry Kristóftól (Fidesz-KDNP) – egy 2021-es bejegyzésében "barátjaként" írt Csizmaziáról. Nem lehet véletlen, hogy az MSZP éppen Vajdát támogatta az előválasztáson.

Forrás: Bennfentes.net