Orosz elnöki szóvivő: Magyarország is de facto barátságtalan állam

Vágólapra másolva!
Dmitrij Peszkov, az orosz elnöki szóvivő az Oroszország ellen bevezetett szankciók kapcsán egy konferenciabeszélgetésen azt mondta, mindegyik ország, amelyik szankciókat szavazott meg az oroszokkal szemben, de facto barátságtalan ország - akár szerepel az erről szóló listájukon, akár nem.
Vágólapra másolva!

A Kreml szóvivője kijelentette, hogy az orosz kormány „de facto barátságtalannak" tekint minden olyan országot, amely szankciókat vezet be az ország ellen - írja a Mandiner. Az újságírókkal folytatott konferenciabeszélgetésen Peszkov kifejtette:

„Azokból az intézkedésekből ítélve, amelyeket sok ország tesz ellenünk, de facto mindannyian barátságtalanok. Akár szerepelnek a listán, akár nem. Ebben az esetben a felsorolás másodlagos. Ám ezekre a barátságtalan, ellenséges cselekedetekre adott válaszokat elemezni kell, azt tesszük, amit kell, ami megfelel nekünk, ill. józan fejjel csináljuk."

Vagyis Peszkov Magyaroszágot is barátságtalan országnak nevezte.