Emberkereskedelem miatt ítéltek el egy szolnoki párt

prosti
illusztráció
Vágólapra másolva!
Jogerősen tíz, illetve nyolc év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy férfit és egy nőt, aki egy 16 éves lányt kényszerített prostitúcióra. Erről tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön a médiát.
Vágólapra másolva!

Egy 26 éves férfi szállás adott a nevelőszüleitől elszökött, pénzzel és lakhatási lehetőséggel nem rendelkező 16 éves lánynak. Beköltözése után pár napon belül megpróbálta rávenni, hogy a szolnoki lakásban prostituált legyen, amit a lány visszautasított.

A férfi megrángatta, két órára bezárta a lakás egyik szobájába, és bántalmazással fenyegette.

Így akarta rávenni a prostitúcióra, amibe a lány végül beleegyezett.

Miután a férfi élettársa visszaköltözött hozzá, már ketten felügyelték és irányították a kamasz "prostítúciós tevékenységét", melyre akarata ellenére, bántalmazással és fenyegetéssel vették rá egy hónapon át.

A teljes bevételét is mindig elszedték.

Azt nem tudni, hogy szabadult ki az áldozat, mindenestre a pár ellen eljárás indult, majd a tárgyalóterembe került az ügy,

végül emberkereskedelemben mondta ki bűnösnek őket a másodfokon eljáró táblabíróság.

Döntésével - a főügyészség indítványával egyezően - a kerítés, illetve gyermekprostitúció kihasználása helyett emberkereskedelemnek minősítette a bűncselekményt, és súlyosította az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszéken rájuk kiszabott öt-, illetve kétéves szabadságvesztést.

A fiatal férfinek 10 évet, a nőnek végül 8 évet kell börtönben töltenie.

Ez ellen a döntés ellen fellebbezésnek már helye nincs.