Idén már közel 250 alkalommal kérték a tűzszerészek segítségét

bomba illusztráció
Vágólapra másolva!
Idén már közel 250 rendőrségi bejelentés érkezett a Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred tűzszerész ügyeletére. Csak az elmúlt hét napban 48 alkalommal riasztották az ezred katonáit jellemzően második világháborús robbanóeszközökhöz, ebből 10 eset igényelt azonnali intézkedést.
Vágólapra másolva!

Pár példa a teljesség igénye nélkül, hogy milyen esetekben kellett a tűzszerészeknek intézkedniük:

  • Budapesten, a X. kerületi Kozma utcai izraelita temetőből, avartakarítás közben került elő egy 88 milliméteres német légvédelmi repesz tüzérségi gránát, kilőtt állapotba, letört gyújtószerkezettel.

A bejelentés helyszínéről elszállították a katonák a robbanótestet, amelyet később megsemmisítettek.

  • Szintén Budapesten, a II. kerületi Bem József utcában, 13 méterrel a földfelszín alatt, egy betemetett kútban találtak rá több mint 120 darab német 81 milliméteres repesz aknavetőgránátra. Emellett 75 milliméteres német tüzérségi gránát, StHgr-24 típusú német támadó-védő kézigránát fejrész, magyar gyalogsági lőszer, póttöltet, gyújtószerkezetek és hüvelyek is előkerültek - írja a MH 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred Facebook-oldala.
Bombák Budapesten Forrás: Gajdos Milán hadnagy

A beazonosítást követően a tűzszerészek megállapították, hogy a robbanóeszközök szállítható állapotban vannak, így el is vitték azokat a helyszínről a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére.

  • Kecskeméten egy frissen vásárolt Úrihegy Tanyai ingatlan felmérése közben bukkant fel a csirkeólból egy 100 milliméteres szovjet kumulatív tüzérségi gránát, kilőtt állapotban.

Az eszköz gyújtószerkezete a becsapódás során letört, így elszállították a gránátot a tűzszerészek.

  • Polgárdi településen robbanótestek fordultak ki a földből szántás közben. A tűzszerészek átvizsgálták a helyszínt, ahonnan egy 75 milliméteres német kumulatív tüzérségi lőszer, egy ugyancsak 75 milliméteres német kumulatív tüzérségi gránát, három szintén 75 milliméteres német repesz tüzérségi gránát és három hüvely került elő.

A veszélyes eszközöket elszállították a tűzszerészek.

  • Lepsény fő utcájában egy családi ház udvarából, csatornázás közben került elő 15 darab 82 milliméteres szovjet repesz aknavetőgránát, nem kilőtt állapotban.

Alapos vizsgálat után a helyszínen tartózkodó tűzszerész járőrparancsnok megállapította, hogy a robbanóeszközök szállítható állapotban vannak, így el is vitték azokat a katonák a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére, későbbi megsemmisítés céljából.